Erdmann Gyula: Dokumentumok a magyar szénbányászat történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 1. Budapest, 1975)

Bevezető

Az Első Dunagőzhajózási Társaság kb. 11%-kal (ami a hazai feketeszén termelés 70%-át jelentette), az állami szénbányászat kb. 9%-kal részesült a termelésből. A többi — 40-nél több — szénbányavállalat az összes termelés kb. 10%-át adta. A szénbányászat a háborús események során lényegesen kisebb károkat szenvedett, mint a gazdaság egyéb ágai. Majd minden bánya károsodott ugyan, de — kevés kivétellel — a termelés folytatásának nem volt akadálya. Nehezítette a beindulást az, hogy a bányák műszaki vezetői, néha az egész igazgatóság elhagyta munkahelyét. A budapesti vállalati központokkal megszakadt az érintkezés. A bányavidékek felszabadulásakor az üzemek élére szovjet katonai parancsnokok kerültek, illetve ők nevezték ki az ideiglenes vezetőket. Néhol a munkásság választotta meg az üzemek irányítóit. A zömében helyükön maradt bányászok, a katonai parancsnokkal együttműködve, a — demokratikus fordulat jeleként alakult — nemzeti bizottságok, illetve a saját soraikból választott üzemi bizottságok segítségével, irányításával többnyire élelem és fizetség nélkül láttak hozzá a helyreállításhoz, a termelés megindításához. Hogy a szénellátás mégsem volt zökkenőmentes, azt a forgótőke- és anyaghiány, az ellátás fokozódó nehézségei és a közlekedés bénultsága okozta. A harcok idején a bányák pénzbevételei elmaradtak. A szovjet parancsnokságok és az Ideiglenes Kormány segélyei, kölcsönei csak ideiglenes megoldást jelentettek, hiszen a rendkívül alacsony szénár nem fedezte még a munkabéreket sem. A bérfizetés csak a fokozatosan rendszeressé váló állami munkabérhitelekkel volt megoldható. A hitelek következtében a vállalatok pénzügyileg egyre inkább függtek az államtól. A harcok alatt megsemmisültek, kimerültek a bányák anyagkészletei is. Az utánpótlás a külkereskedelmi kapcsolatok megszakadása és a hazai ipar csökkent termelése miatt rendkívül megnehezült. Az újjáépítés nem kevés áldozatot követelt munkásoktól és értelmiségiektől egyaránt. Rendszeres bérfizetésről — a munkabér-hitelek ellenére — szó sem lehetett. Az inflációellenes intézkedések következtében a bérek emelkedése az áraké mögött maradt. A készpénz rohamosan értékét vesztette, ezért előtérbe lépett a természetbeni juttatás. Különösen nagy szerepe volt az illetményszénnek, mivel az általános tüzelőanyag-hiányban a szenet bármire el lehetett cserélni. A létfenntartáshoz nélkülözhetetlen egyéni, illetve üzemenként szervezett csereakciók ugyanakkor sok munkást vontak el a termeléstől. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány mindent megtett az iparvidékek legalább minimális ellátása érdekében, de a háború utáni adottságokat alapvetően nem lehetett megváltoztatni. A kormány intézkedéseinek hatékonyságát egyébként is csökkentette a közigazgatás ziláltsága. A kormány a kötött gazdálkodásra törekvés jegyében igyekezett kiszűrni a szabálytalan csereakciókat, az újjáépítés szempontjából alapvető fontosságú szén