Erdmann Gyula: Dokumentumok a magyar szénbányászat történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 1. Budapest, 1975)

IV. A STABILIZÁCIÓTÓL A HÁROMÉVES TERVIG; AZ ÁLLAMI SZÉNBÁNYÁSZAT ELSŐ ÉVE

A DOROGI ÉS DOROG KÖRNYÉKI MUNKÁSPÁRTOK ÉS BÁNYÁSZSZAKSZERVEZETI CSOPORTOK ÁLLÁSFOGLALÁSA A BÁNYATÁRSPÉNZTÁRAK EGYESÍTÉSE ELLEN Jegyzőkönyv Készült Dorogon, 1947. évi március hó 27-én, a dorogi Munkásotthonban a Bányamunkások Szabad Szakszervezetének helyiségében. Jelen vannak a dorogi és a Dorog környéki szakszervezetek vezetői, valamint a Magyar Kommunista Párt és Szociáldemokrata Párt vezetőinek megbízottai. A „Bányamunkás" című folyóiratban már többször jelentek meg cikkek, hogy a Magyar Állami Szénbányák Központi Végrehajtó Bizottsága azzal a tervvel foglalkozik, hogy az összes bányatárspénztárakat egyesítse.

1 Budapesten egy nagy bányatárspénztárt állítson fel, ugyanott központi orvosi rendelőket és egy baleseti kórházat létesítsen. Mindezeket az egészségügyi berendezéseket az egyesített bányatárspénztárak bevételeiből óhajtja létesíteni. A bányamunkásság képviselői megállapítják és kifogásolják, hogy a megfelelő szakszervezetek és pártok meghallgatása nélkül előzetesen ilyen tervvel foglalkoznak, mielőtt azt legalább nagy vonalban megtárgyalták volna a bányamunkásság képviselőivel. A bányamunkásság képviselői megállapítják, hogy a terv egyáltalában nem szolgálja a munkásság érdekeit, mert az egészségügyi berendezéseket elsősorban ott kell létesíteni, ahol a bányamunkásság nagy tömegben lakik. A jelzett cikk azt írja, hogy az ország bármely területéből 6 órán belül a baleseti sérültet fel lehet szállítani Budapestre a központi kórházba, ahol megfelelő szak kezelésben részesülhetne. Megállapítja a bányamunkásság, hogy ez merően ellenkezik a bányamunkások érdekeivel, de ellenkezik a betegek szakszerű gyógykezelésével is. A balesetek 99%-a olyan természetű, melynek kezeléséhez nem különleges szakképesítés, hanem baleseti sebészet szükséges, mely minden kórházban feltalálható. Évenként 2—3 különös eset fordul elő, amikor a betegeket Budapestre kell szállítani, ahol elegendő kiváló szakorvos áll rendelkezésre. Kétségtelen, hogy a létesítendő kórházat a bányamunkásság nem használhatja, a hozzátartozók csak ritkán látogathatnák meg betegeiket, ennélfogva kénytelenek lennének idegenekkel betölteni az üres helyeket. A bányamunkásságnak nem érdeke, hogy a budapesti közönség számára kórházat létesítsen akkor, amikor a helybeli kórházak is bővítésre szorulnak. A másik fontos érve a cikkírónak, hogy az állami bányászat egy munkaadó