Erdmann Gyula: Dokumentumok a magyar szénbányászat történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 1. Budapest, 1975)
III. AZ ÁLLAMOSÍTÁS
tétében támasztható korszerű követelményeknek. Ezek megvalósítása érdekében sok bányában bevezethető és bevezetendő volna pl. a géppel való fejtés. Alapos szakértői munka volna szükséges annak felbecsüléséhez, hogy a felújítás és korszerűsítés milyen mértékű beruházásokat tenne szükségessé, de aligha túlzás azt feltételezni, hogy ezek a többé-kevésbé azonnal, de legkésőbb öt éven belül jelentkező szükségletek a bányászat jelenlegi beruházott tőkéjének 10—20%-át, 70—140 millió aranypengőt, vagyis 40—80 billió papírpengőt tennének ki. Ezt a terhet 5 évre elosztva, a kisajátítás és az első beruházás terhét az első 5 évben évi 50 75 millió aranypengőre, további 45 évig pedig évi 28 millióra becsülhetjük. ad b) Minden bürokráciának, a legkitűnőbbnek is vele született tulajdonsága a nehézkesség és a konzervatizmus. Ezzel szemben a szénkutatás éppúgy, mint a meglevő üzemek modernizálása jellegzetesen pionír-feladat, mely áldozatok hozatalával és kockázatvállalással jár. A letűnt magyar kormányrendszer ékesszólóan bebizonyította az ilyen feladatokra való tökéletes alkalmatlanságát. Elég arra emlékeztetni, hogy amennyiben sikerült volna a harmincas évek során a költségvetésben olajkutatásra csak 6—8 millió pengőt biztosítani, akkor a lispei olaj ma a magyar államé volna. S ha bízunk is abban, hogy a demokratikus magyar köztársaság e téren is jobban fog feladatainak megfelelni, mint a letűnt kormányzati rendszer: nem szabad elfelejtenünk, hogy a nemzeti jövedelemnek és így az állami bevételeknek rendkívüli mértékű megcsappanása és ugyanakkor az állami terheknek még nagyobb mértékű növekedése olyan tehertétel, amely a legjobb szándékú kormányt is tökéletesen megbéníthatja akkor, amikor kockázatvállalásról, nagyvonalú beruházási politika kezdeményezéséről van szó. Félő tehát, hogy a kutatás, úgyszintén a meglevő üzemek felújítása és modernizálása el fog sikkadni és az állam kezében levő szénbányászat színvonala messze el fog maradni a mögött, ahová a magántőke fejleszthetné. Ilyen nagyfontosságú kérdésnél nem évek, hanem évtizedek távlatában kell gondolkodni, már csak azért is, mert a kisajátítással, valamint a szükséges beruházásokkal kapcsolatos terheket 50 évre elosztva kell az állam számára elviselhetővé tenni. 50 év távlatában pedig ma még alig megjósolható eseményekkel is számolni kell, így pl. az atomenergia gyakorlati felhasználásának esetleges megvalósulásával, mely talán az összes szénbányákat értéktelenné fogja tenni. Ilyen esetben az állam által a szénbányászat érdekében hozott áldozatok hiábavalók volnának, míg a magántőke a maga gyorsabb alkalmazkodó képességével bizonyára könnyebben találna módot ezeknek az áldozatoknak a leírására és az esetleges veszteségek kompenzálására. ad c) A munkásság szempontjából szintén az államháztartásnak a következő években, sőt évtizedekben várható rendkívül súlyos helyzete jelent nem lekicsinylendő tehertételt. Az állam a magánalkalmazottakat megvédelmezheti a kiuzsorázás ellen, előírhatja munkabérüket, természetbeni járandóságukat, a társadalombiztosítás módját, szabályozhatja a munkaviszonyt, előírhatja jóléti intézmények
