Erdmann Gyula: Dokumentumok a magyar szénbányászat történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 1. Budapest, 1975)

III. AZ ÁLLAMOSÍTÁS

nek megfelelően irányítható a szénbányászat, így tehát a spekulatív gazdálkodás hátrányai (pl. rossz konjunktúra idején a kevésbé rentábilis kitermelési lehetőségek abbahagyása és az ezzel kapcsolatos közgazdasági károk, úgyszintén az eltérő rentabilitás és az egységes szénár következtében egyes üzemek javára mutatkozó különbözeti járadék, valamint az egyes üzemek által folytatott rablógazdálkodás) megszüntethetők. Ezzel az előnnyel szemben három hátrány áll: a) A kisajátítással és a szükséges beruházásokkal kapcsolatban jelentős állami terhek keletkeznek, b) a szénkutatásból és a szénbányászatból a magánkezdeményezés és az üzleti érdek kikapcsolódik, c) a szénbányászat dolgozóinak jóléte a mindenkori államháztartási helyzet függvényévé válik. ad a) A kisajátítással kapcsolatos terhek kétfélék, éspedig megváltandó a terrágium és megváltandók a kisajátított bányajogok, berendezések, ingatlanok stb. A kisajátítás konstrukciójára nézve az iparügyi miniszter úr törvénytervezete nem tartalmaz intézkedéseket. Magánértesülés szerint a tervezet alkotói igen helyesen elvetették az állami kötvénykibocsátás gondolatát, amely az államháztartás mai helyzetében nyilván nem is volna járható, s e helyett azt tervezik, hogy a bányák hasznosítására alkotandó állami részvénytársaság bocsátana ki részvénytársasági kötvényeket, amelyekkel a kisajátított vállalatok részvényei megfelelő arányban kicserélendők. A kötvényre való kicserélés azt jelenti, hogy a bányavállalatok részvényesei elvesztik a részvénytársaság ügyintézésére gyakorolt (közgyűlési) jogaikat, de egyébként értékpapír helyett értékpapírt kapnának, amely kamatozna és amelynek ellenértéke megfelelő terv szerint kerülne törlesztésre. Azt, hogy az ezzel kapcsolatos teher mekkora lesz, az elgondolások ismerete nélkül nem lehet felbecsülni. Abból kiindulva, hogy a bányavállalatok beruházott tőkéje a háború előtt kb. 550 millió pengő, a villamoscentrálék stb. értéke pedig 150 millió pengő volt, arra lehet következtetni, hogy ez a teher még a rendkívül alacsonynak tekinthető 2%-os kamatozás mellett is 50 éven át évi 28 millió aranypengőt, vagyis 5,5 millió dollárt tenne ki. (Mai szabad árfolyamon 15 billió pengő.) A kártalanítás mértéke és üteme azonban az állam hatalmi elhatározásától függ és ezt az elhatározást legfeljebb államerkölcsi és presztízs meggondolások korlátozhatják. Ezzel szemben az állam elhatározásától független adottságok szabják meg az államnak a szükséges beruházásokkal kapcsolatban jelentkező terheit. Szénbányáink berendezése és felszerelése a közel egy évtizeden keresztül elmaradt rendszeres felújítás pótlását követeli meg. Ezek a felszerelések és berendezések túlnyomó részt azonnal kicserélendők, vagy legalábbis igen alaposan kijavítandók, még ha csak a háború előtti színvonalat is akarjuk biztosítani. Ez azonban önmagában véve nem elegendő. Közismert tény, hogy szénbányászatunk módszerei tökéletesen elavultak, nem felelnek meg a világpiaci mértékkel mért rentabilitás követelményeinek, még kevésbbé a bányászok egészségi és életbiztonsága tekin-