Erdmann Gyula: Dokumentumok a magyar szénbányászat történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 1. Budapest, 1975)

II. AZ ÁLLAMI KEZELÉSBEVÉTELTŐL AZ ÁLLAMOSÍTÁSIG

megbeszélésen az Iparügyi Minisztérium hitelosztályának vezetője, Gergely osztályvezető úr oda nyilatkozott, hogy a jelenlegi megkötöttségeken változtatni nem lehet és az államosítási főmegbízott úr vezetésével eljáró miniszteri biztosi küldöttség az illetékes szervek vezetőit más álláspontra bírni nem képes. Fentebb előadottak után az állami kezelésbe vett szénbányák gazdasági, pénzügyi és szociális kérdéseit intéző, de különösen a négy legnagyobb szénbányavállalatot (MÁK, Salgó, DGT, Rima) vezető miniszteri biztosok az államosítási főmegbízott úrral együtt a szénbányákra nehezedő és egyre fokozódó, pénzügyi és gazdasági vonatkozásban megoldhatatlan problémákért a felelősséget nem vállalhatják. Ha az ország bármely iparágát, illetve az egyes iparágak termékeinek értékesítési lehetőségét vizsgáljuk, azonnal megállapítható a szén egységárának mesterségesen előidézett rendkívül alacsony nívója. Az ebből folyó veszteségeket az államkincstár szubvenciók formájában kívánta már 1945. évtől kezdődően eliminálni. Mindaddig, amíg a szénbányák bevételi forrásai több irányból eredtek, az alacsony nívón megállapított szénárak mellett is a bányaüzem fenntartásában, a fizikai és értelmiségi dolgozók ellátásában és esetleg még a legfontosabb beruházásoknál bizonyos pénzügyi, iíletve gazdasági lehetőségek mutatkoztak arra, hogy a jelenleg még mindig folytatott, sőt a háborús évekkel szemben fokozottabb „rablógazdálkodás" mellett a szénbányászat egész közeli jövőjét öntevékeny munkával és a pénzügyi lehetőségek adott helyzetben való megfelelő kihasználásával biztosítsuk. A magyar szénbányák államosítását végző központi szervezet adminisztratív és műszaki vezetősége a befutott bányaelőirányzatok (termelés és beruházás) alapján részleteiben is pontosan kiértékeli mindazon felmerülő intézkedéseket, amelyek a magyar bányászat folytatásához, de legalábbis a jelenlegi nívójának megtartásához feltétlenül szükségesek. Ez a kiértékelés felöleli olyan termelési eszközöknek és bányaberendezéseknek létesítését is, amelyek szükségessége csak akkor merülhet fel, ha az ország gazdasági helyzete lényegesen megjavul. A termelés állapotának jelenlegi fenntartásához azonban oly intézkedésekre és beruházásokra van szükség, amelyek a szénbányák 1946. május l-e óta bekövetkezett kötött pénzgazdálkodása mellett a legkisebb mértékben sem valósítható meg, — sőt ezen időpont óta a bányák, valamint dolgozóinak pénzügyi helyzete és ezzel kapcsolatosan természetesen szorosan kapcsolódó műszaki kérdések megoldása is messzemenően háttérbe szorult. Rá kell mutatni arra, hogy a magángazdálkodás minden ágában a normális szorzószámok megállapításával és önálló pénzügyi gazdálkodás mellett az üzemek egyre fokozódó mértékben dolgoznak (amennyiben nyersanyag ezt lehetővé teszi), a munkabéreket legtöbb esetben a kollektív szerződés keretein felül fizetik, és önálló pénzügyi gazdálkodás folytán természetesen a mindenkor adott helyzetnek megfelelően a különböző beszerzési lehetőségeket a leggazdaságosabban tudják kihasználni.