Erdmann Gyula: Dokumentumok a magyar szénbányászat történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 1. Budapest, 1975)

II. AZ ÁLLAMI KEZELÉSBEVÉTELTŐL AZ ÁLLAMOSÍTÁSIG

Az ország legnagyobb és legtöbb ipari üzemének tevékenysége azon a magyar szénbányászaton nyugszik, amely ma — pénzügyi nehézségek folytán — drótkötél, csillelemez, szerszámgépek, szerszámok, bányafa, közlekedési eszközök stb., egyszóval megfelelő mennyiségű és minőségű termelőeszközök hiányában feltétlenül hanyatlani fog abban az esetben, ha a kormányzat részéről megfelelő és első helyen történő támogatást nem kap, akár szénár, akár állami szubvenció formájában, de mindenesetre oly módon, hogy a megfelelő pénzösszegekkel az eddigi módon az adott helyzetnek és lehetőségeknek megfelelően öntevékenyen és önállóan rendelkezik. A klíring elnevezés alatt működő, de kizárólag kötött, időben és mennyiségben nem megfelelő pénzgazdálkodást jelentő jelenleg érvényes rendszer mellett sorozatosan és folyamatosan olyan helyzetek állnak elő, hogy a szénbányákban egyes számlákon óriási követelések vannak, amelyeknek felhasználása a bányák anyagellátásában a létfenntartás minimumát jelenti. Ezen összegekhez a bányák a fennálló rendelkezések mellett — nem tudnak hozzájutni. TovábbmenŐen a magyar szénbányák szubvencionálják az áramfejlesztő telepeket és az államvasutat. Tisztában vagyunk azzal, hogy az ország jelenlegi gazdasági helyzetében törekvésünk nem irányulhat máshova, mint arra, hogy a bányák jelenlegi állapotát megőrizzük, de mindenesetre oly módon, hogy a termelés folytonossága biztosítva legyen. Ha akár a jóvátételi ipar, akár a magángazdálkodás iparágainak pénzügyi gazdálkodását vizsgáljuk, a fentebb előadottakkal ellentétben megállapítható, hogy az egyes iparágak legjelentősebb része erősbödik és gyarapszik, míg a magyar szénbányászat az 1946. május 1-én elért kulminációs ponton túl hanyatlik, miután ezen időpontig felhasználta majd minden nyersanyagkészletét. Azok a kérdések, amelyek a termelésben az emberi erők tevékenységét jelentik, a bányaiparban jórészt megoldottak, de mindenesetre azon az úton haladnak, amely egyre javuló tendenciát mutat, szemben a műszaki irányvonallal, amely kizárólag anyag, illetve pénzügyi kérdés. Fentebb előadottakat összegezve felelősségünk tudatában nyomatékosan rá kell mutatnunk arra, hogy a bányák termelésének fenntartásához semmi esetre sem elegendő a vásárlóértékkel nem bíró munkabérösszegek rendelkezésre bocsátása, hanem feltétlenül szükséges a köz érdekében megvalósítandó az anyagellátáshoz szükséges pénzek rendelkezésre bocsátása, mert ennek hiányában a fokozódó hanyatlást elkerülni nem lehet. Midőn a miniszteri biztosok arra az egyhangú megállapításra jutottak, hogy ezen pénzügyi gazdálkodás mellett a rájuk rótt súlyos felelősséget nem vállalhatják, - mérlegelték az ország szanálásának idevonatkozó tervezetét és elgondolásait a pénzügyi és anyaggazdálkodás terén. Ennek ellenére az 1946. január l-e óta végzett és hisszük, hogy a körülményeknek megfelelően jól végzett munka tudatában le kell szögezniök azt az álláspontot, hogy a magyar szénbányászat és az ország