Kőfalviné Ónodi Márta: A Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek Társulata 1860-1946 (Budapest, 2022) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 3.

A társulat általános története - A társulat szervezete és szabályai

gyakran hívhatta össze azt, ahogy a társulat ügyei megkívánták. A taná­csosnőknek az általános főnöknővel együtt az anyaházban kellett lakniuk, ketten közülük azonban lakhattak más fiókházban is, ahonnan szükség esetén könnyen megjelenhettek a tanácsban. A tanácsosnők nem lehettek egyúttal házfőnöknők is.127 Az általános főnöknő eleinte minden harmadik évben, később minden ötödik évben jelentést küldött az Apostoli Szentszéknek a társulat fegyelmi, személyzeti és gazdasági állapotáról (relatio triennalis, relatio quinquen­nalis). 128 Az általános titkárnő feladatai közé tartozott a társulat történetére és igazgatására vonatkozó minden okmány és ügyirat megőrzése, társulati levéltárba helyezése, a tanácsülési jegyzőkönyvek vezetése, valamint a tár­sulati levelezés intézése.129 Az általános gondnokn ő kezelte a társulat min­den ingó és ingatlan vagyonát, vezette a társulat és az egyes házak vagyoni állapotáról szóló kimutatásokat, amelyről félévente beszámolni tartozott a tanácsnak. Ő kezelte a fiókházak által befizetett ún. fejkvótát, minden ház tartozott ugyanis évente minden nővére után annyi magyar aranykoronát beszolgáltatni a társulat pénztárába, a társulat általános szükségleteinek fedezésére, amennyit az általános káptalan meghatározott. 130 Az általános főnöknőn kívül természetesen minden püspöknek jogában állt a saját egyházmegyéje területén működő, a társulathoz tartozó temp­lomot, házi kápolnát, nyilvános imaházat, sekrestyét megvizsgálni, illetve ezekkel kapcsolatban intézkedni. 131 A fiókházak főnöknőit az általános főnöknő - tanácsának beleegyezé ­sével - három évre nevezte ki, ezt a tisztséget ugyanazon ház élén csak 127HU-MNL-BKML-XII.6. A társulat szabályai, 1930. 194–198., 228., 231., 233–236. pontok. A szabályokkal ellentétes módon, de a társulat érdekeit szem előtt tartva, 1936-ban az egyik általános tanácsosnőt, Bali Mária Ildefonsát nevezték ki a bajai fiókház igazgató­főnöknőjévé, miközben megtartotta tanácsosnői tisztségét is. Az Apostoli Szentszék jó­váhagyta a döntést, engedélyezte a – társulat vezetősége szerint szükséges – tisztséghal­mozást. HU-MNL-BKML-XII.6. Tanácsülési jegyzőkönyv, 1936. július 3., szeptember 26. 128HU-MNL-BKML-XII.6. A társulat szabályai, 1930. 219. pont. Ezek a jelentések igen sok hasznos és jól felhasználható statisztikai adatot tartalmaznak a társulat működésére vo­natkozóan. Mivel az itt közölt adatok a Szentszék számára készültek, hivatalosnak fo­gadhatók el. 129HU-MNL-BKML-XII.6. A társulat szabályai, 1930. 238–239. pontok. 130HU-MNL-BKML-XII.6. A társulat szabályai, 1930. 240–250. pontok. A fejkvóta 1944–1946 között minden ház bevételének 11%-át tette ki. 131HU-MNL-BKML-XII.6. A társulat szabályai, 1930. 216. pont. 40

Next

/
Oldalképek
Tartalom