Kőfalviné Ónodi Márta: A Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek Társulata 1860-1946 (Budapest, 2022) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 3.
Az 1944–1946 közötti időszak - Rémhírek
és anyakönyvi bejegyzések alapján – igazolható, hogy mindkét félegyházi születésű nővér, Fenyvesi (Nemcsok) Mária Agnéta és Fenyvesi (Nemcsok) Mária Szinkletika is élt és dolgozott a háború után is. 872 Előfordult, hogy a házkrónikában maguk a nővérek siettek korrigálni egy téves információt. „Hallottuk, hogy a meg nem szállt területen megjelent újságokban az a hír, hogy Baját nagy páncélos csata után elfoglalták, a nők és gyermekek 70%-át kiirtották és a város üszkökben hever s már háromszor cserélt gazdát. Hála Istennek, hogy ez nem igaz, a jó Isten különös irgalmából nekünk meg éppen nem esett bántódásunk. Elképzelem, hogy Dunántúl levő nővéreink mennyit aggódnak értünk! Csak írhatnánk nekik!” 873 Később derült ki, hogy a Dunántúlra, majd külföldre menekült apácák valóban mennyire hamis hírek birtokában hagyták el a országot.874 Néhány nővér Balatonszabadiból Veszprémen át Szombathelyre jutott, ahonnan 1945 tavaszán, Grazon keresztül Feldkirchenbe kerültek, az irgalmas nővérek zárdájába, ahol hivatásuknak megfelelő beosztást kaptak. Az 1945/46-os tanévben végig Ausztriában tanítottak, azon téves információ alapján, amit még a Dunántúlon szereztek, hogy tudniillik Kalocsán már nincsenek nővérek, mind elhurcolták őket, a generális főnöknőt pedig kivégezték. Ebben a feltevésükben az is megerősítette őket, hogy az anyaházba hiába 872Egyikük neve sem szerepel a társulat meghalt tagjainak nyilvántartásában. HU-MNLBKML-XII.6. (P 1379. 17. tétel) Elhunyt, kilépett és elbocsájtott nővéreink névsora. Szinkletika nővér életéről szóló beszámolót lásd: Kalocsai Iskolanővérek honlapja. Hivatástörténetek. https://kalocsainoverek.hu/hivatastortenetek/sz-v-betus-nevek/szinkletikanover/ (Hozzáférés: 2022. január 31.) 873HU-MNL-BKML-XII.22. Bajai ház krónikája, 1944. november 8. 874Erre utal Gr ősz József kalocsai érsek (korábban szombathelyi püspök) 1944. november 11-i naplóbejegyzése is: „Szombathelyen ma az egyházmegye védőszentjének, Szent Mártonnak az ünnepét ülik. Bizonyára gondolnak ránk is és aggódnak értünk, hiszen – amint hallom – a napokban a Deutschlandsender azt kürtölte világgá, hogy Kalocsa lángokban áll és 2000 a halottak száma. Kár, hogy nem tudunk nekik megnyugtató izenetet küldeni.” Egy kalocsai honvédzászlós, akit csapatával a németek november elején a Dunántúlra vezényeltek, december közepi hazaérkezésekor arról számolt be, hogy napiparancsban olvasták fel nekik a következőket: „Az oroszok Kalocsát a város négy sarkán felgyújtották és teljesen elpusztították; a székesegyház tornyai is romokban hevernek; dr. Hazai városvezető százszámra végeztette ki az embereket; akik a tűzben és a vérfürdőben el nem pusztultak, azokat az oroszok összefogták, fülükbe bélyegzőt égettek, homlokukra sarló-kalapácsjelvényt ragasztottak és elhurcolták őket Kievbe.” A hazatérő magyar katonák öröme leírhatatlan volt, mikor messziről meglátták a székesegyház épségben maradt tornyait, és kibontakozott előttük a teljesen ép város képe. Egy másik kalocsait úgy informáltak, hogy Kalocsán az embereket az ismert orosz módszernek megfelelően kopaszra nyírták, a fejükre bélyegzőt sütöttek Kalocsa felírással és egy számmal, így hurcolva el őket „Kievbe”. A nyilasok röpcédulákon arról „tájékoztatták” a Dunántúl lakosságát, hogy a kalocsai érsek örömmel fogadta az oroszokat, mindenét odaadta nekik, azok mégis kivégezték őt. Török 1995, 45–46., 73–74., 193–194. 309