Pál Zoltán: Társadalomtudomány a diktatúrában (Budapest, 2021) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 2.

I. FEJEZET TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK A SZOCIALIZMUSBAN - I/2. A hatalom és a társadalomtudományok kapcsolata Magyarországon az államszocializmusban

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a tudomány sem érdekmentes, a tudósközösségek saját céljaikért, ha van rá lehetőségük és eszközük, képesek harcba szállni s nem „a” politikát, hanem egyes csoportokat támogatni. Erre a szocialista Magyarországon is találhatunk példát. Érdekérvényesítésre ugyanis a Kádár-korszakban is volt lehetőség, főleg az MSZMP döntés-előkészítő apparátusában, ahol különböző érdekek ütköztek meg egymással. Az érdekérvényesítő törekvések azonban általában nem „tiszta formájukban”, hanem látensen, gyakran tudományos köntösben jelentkeztek, ami a végső döntéshozókat akár meg is zavarhatta. A tudomány gyakorlati eredményességét pedig a kutatói szféra belső érdekviszonyai, törekvései korlátozhatták. Cseh-Szombathy László szerint például a hetvenes évek elején gyakran előfordult, hogy a megrendelendő kutatási témákat a tudósok javasolták a politikusoknak, a már elnyert pénzhez kerestek legitimáló témát, s végső soron pedig majdnem minden tudósközösség azon munkálkodott, hogy intézetei fennmaradjanak.

127 A diktatúra végső bomlása alatt már kifejezetten nagy számban hívták segítségül a politikusok a társadalomkutatókat, akik egy idő után már nem is a rendszer javításáért, hanem a rendszerváltás sikeres lebonyolításáért dolgoztak. (Például 1988. decemberben Papp Zsolt a Társadalomtudományi Intézettől az MSZMP KB Tanácsadó Testületébe került, de helyet kaptak benne olyan pártonkívüli tudósok is, mint Andorka Rudolf szociológus, Asztalos László György közgazdász vagy Kukorelly István jogász. 1989. március 20-án pedig Németh Miklós miniszterelnök állított fel Berend T. Iván vezetésével tanácsadó testületet, amely magában foglalta többek között Bihari Mihályt, Gazsó Ferencet, Kolosi Tamást, Pataki Ferencet és Pokol Bélát.) A szakértői tudás tehát jelentősen fölértékelődött a hazai államszocializmus utolsó éveire, különösen a reformközgazdászok presztízse ugrott meg. Ugyanakkor a politika még ekkor is ambivalensen viszonyult a társadalomtudósokhoz: igényelték javaslataikat a teljes gazdasági összeomlás elkerülése érdekében, ugyanakkor tudták, hogy javaslataik a politikájukra nézve veszélyesek is lehetnek.

128 127Bihari 2005, 259.; Farkas 1986, 68.; Farkas 1992b, 31., 70.; Forgács 1980, 304.

128Bozóki 2004, 105.; Népszabadság, 1988. december 17. 1.; Ripp 2006, 349.; Sereg 2010, 141.

52