Pál Zoltán: Társadalomtudomány a diktatúrában (Budapest, 2021) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 2.
ÖSSZEFOGLALÁS
politikusok és az ideológusok már a modernizáció szerepét hangsúlyozták, az ideológia mégis végig megőrizte transzcendens és univerzális jellegét. A marxista–leninista világképpel szemben a társadalomtudományok egy másik világot, a valóságot akarták bemutatni, ami hiteles volt, ugyanis a tu dósok állításai mögött bizonyítékok álltak, mivel a legfelsőbb pártvezetés némely tagjával szemben ők nem veszítették el a mindennapi élettel való kapcsolatukat, de nem állították magukról, hogy ők megtalálták az egyetlen lehetséges valóságmagyarázatot. Meg akarták érteni az egyéneket, a közösségeket, s hittek a disputa pozitív szerepében. 62 Arról, hogy az államszocialista korszakban a tudományos vagy a politikai szféra volt-e inkább felelős a tudományos eredmények gyenge gyakorlati felhasználásért, megoszlanak a vélemények. K. Horváth Zsolt és Lengyel László például legalább akkora felelősséget tulajdonít a kutatóknak, mint az állam vezetőinek az alapkutatások és a tudományos iskolák kiépülésének elmaradásáért.63 Farkas János viszont ezzel kapcsolatban M. F. Rakowski szavait idézte, miszerint „nem szabad elfelejtenünk, hogy a parancsnokok felelőssége mindig nagyobb, mint a katonáké.” Márpedig Magyarországon 1989-ig végig a politikusok voltak a „parancsnokok”, ők szabták meg a kereteket, ők irányították a tudósokat, a szovjetrendszer működési mechanizmusaiból következően ők döntöttek egy-egy kutatási eredmény felhasználásáról vagy negligálásáról – más kérdés, hogy céljaik eléréséhez általában a tudományon belül is találtak közreműködőket. Hiába deklarálták 1969-ben a Tudománypolitikai Irányelvekben a tudomány szabadságát, a kutatók mozgásterét a szocializmus végéig jelentősen behatárolta a politika.64 Ez a konszolidált Kádár-rendszerben id őnként látványosan (például a „konzervatív félfordulat” idején), máskor kevésbé látványosan nyilvánult meg. Írásomban három intézeti programot vizsgáltam meg részletesebben, éspedig a munkásság helyzetével, az ifjúsággal és a szociáldemokráciával kapcsolatos vizsgálatokat. A tudósok által feltárt eredmények hasznosítása különböző mértékű volt, s ezt befolyásolták az egyes kutatások időpontjai is. Az ipari munkásságról szóló adatfelvételek ideje az új gazdasági mechanizmus időszaka (1968–1972) volt, amikor a reformer gondolkodás jelentős teret nyert mind a tudományos szerzők, mind a politikusok körében. Ebben a helyzetben kedvezőbb feltételei voltak annak, hogy a szociológusok javaslatai eljussanak 62Becskeházi 1992, 119., 127.; Kuczi 1992, 35–37.; Szabó 1998, 185. 63K. Horváth 2003, 51.; Lengyel 1991, 46–47. 64Farkas 1986, 71.; Farkas 1992b, 6. 328
