Pál Zoltán: Társadalomtudomány a diktatúrában (Budapest, 2021) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 2.
IV. FEJEZET KUTATÁSI PROGRAMOK ÉS A DÖNTÉS-ELŐKÉSZÍTÉS GYAKORLATA - IV/1. A munkás-kutatás
vagy rosszabb a másiknál: „Kollektivizmusnak és individualizmusnak ehhez nem sok köze van. A városi bérházak lakói teljes elszigeteltségben, a másokkal szembeni teljes közönyben is leélhetik életüket, s a családi ház lakója is lehet közösségi ember. (A szomszédsági viszonyok, a társas kapcsolatok kertvárosokban általában erősebbek, mint a modern lakótelepeken.)” – írták.79 Tulajdonképpen az öner őből való családi házépítés volt az egyetlen megoldás az állami bérlakáspiacról kiszoruló, alacsonyabb státusú fizikai munkásoknak, annak ellenére, hogy ez jelentős anyagi áldozatokkal járt.80 Amit leginkább el akartak kerülni, azok a vállalat munkásszállói vol tak, melyekben a dolgozóknak nagyon nehéz körülmények között kellett hétköznapjaikat tölteniük. (Egy Belényi Gyula által feldolgozott 1966-os forrásból tudjuk, hogy a Csepel Művek munkásszállásaiban nagy volt a zsúfoltság, a szobákat rosszul lehetett fűteni, nem működtek megfelelően a villanyok, piszkosak voltak a mellékhelyiségek stb.) 81 A keresetek terén is számos probléma volt. A csepeli üzemekben alapvetően kétféle szakmát űztek: kohászatit és gépiparit. Bár a kohászok kerestek jobban (itt a közepes havi kereset 2300–2400, míg a gépiparban 2000– 2200 Ft között volt), de tekintve, hogy nekik voltak a legnehezebb, legegészségtelenebb munkakörülményeik, bérük nem számított kifejezetten magasnak. A segédmunkások és a takarítók között pedig kirívóan magas volt (12, illetve 14%) az alacsony jövedelműek (havi 600 Ft alatt keresők) aránya. A szűk bérhatárok ugyanakkor azzal a hátránnyal jártak, hogy nem ösztönöztek a képzettség fokozására, nagyobb munkateljesítményre, s amikor a szakmunkások elérték a bérskála felső határát, inkább igyekeztek áttérni adminisztratív, alkalmazotti vagy egyéb nem munkás munkakörbe kerülni. S mivel a szakmunkások tudták, hogy a képzetlen munkásokhoz viszonyított státusuk süllyedt, jelentősen csökkent a munkakedvük is.82 Ezt a szerz ők több interjúalanya is megerősítette.83 Siralmas képet festett a Kemény – Kozák szerzőpáros a dolgozók műveltségi állapotáról is: a fémművek szakmunkásainak háromnegyede végezte el az általános iskolát, a betanított munkásoknak és a hivatalsegédeknek már csak a fele, a segédmunkásoknak pedig mindössze a 38%-a. Valamelyik középfokú oktatási intézményt a szakmunkások mindössze 79Kemény – Kozák 1971a, 56–63., 68. 80Szelényi 1990b, 55–56.; Tóth 2007, 40. 81Belényi 2009, 135. 82Kemény – Kozák 1971a, 44., 47–48., 55. 83Kemény 2010, 115–116. 247
