Pál Zoltán: Társadalomtudomány a diktatúrában (Budapest, 2021) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 2.

II. FEJEZET AZ MSZMP KB TÁRSADALOMTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK TÖRTÉNETE - II/6. Huszár István igazgatósága (1980–1985)

Huszár már meglévő tisztségei mellett 1975 márciusában a KB Gazda­ságpolitikai Bizottságának, júliusában pedig a párt Politikai Bizottságának is tagja lett.405 Többedmagával megpróbálta megakadályozni a gazdasági helyzet további romlását, de a nehézipari lobbi túlságosan erős pozíciókkal rendelkezett ekkor. „Asszisztáltunk a hibás döntésekhez, pedig szakmailag a tervhivatali gárda látta, hogy a csőd felé tart az ország. Nem kívánom senkinek az 1975–80 közötti kegyetlen időszak élményeit” – jelentette ki egy 1991-es interjúban Huszár.406 Er őfeszítéseit viszont részben siker ko­ronázta: aktívan részt vett az 1978. decemberi fordulatban, amikor a kádári vezetés ismét visszakanyarodott a gazdasági reformpolitikához.407 Huszár azonban kevesellte a tervezett intézkedéseket, és komolyabb változásokat sürgetett: „1979-ben hozzá akartunk kezdeni a hároméves szanálási terv­hez, de akkor már kongresszusra készült a párt, amikor csak hencegni volt szabad. Az volt a jelszó, hogy a nem teljesíthető ötéves tervet kell teljesí­teni” – idézte fel később.408 A hetvenes évek végére nyilvánvalóvá lett szá­mára, hogy nem tudja érdemben befolyásolni a vezetés legbelsőbb köreit, ezért kérte, hogy máshova helyezzék. Leginkább egyetemi katedrára vá­gyott, hiszen korábban is szeretett tanítani, de kínos lett volna, ha a Mi­nisztertanács elnökhelyettese, aki ráadásul PB-tag, ismét beosztottá válik. A felajánlott rektori tisztséget viszont nem akarta vállalni (ennek személyes oka is volt: nem akarta, hogy miatta váltsák le jó barátját, Csizmadia Ernőt a Közgazdaságtudományi Egyetem rektori tisztségéből), így végül 1980 márciusában a KB Társadalomtudományi Intézetének főigazgatója lett, mi­után a XII. kongresszuson visszahívták a PB-ből. Még ugyanezen év júniu­sában felmentették miniszterelnök-helyettesi és a Tervhivatal elnöki tiszte alól is, viszont a KB Gazdaságpolitikai Bizottságából átkerült az APB-be. 409 1981 őszén Köpeczi Bélát váltotta a Társadalomtudományi Koordinációs Bizottság elnöki székében.410 Befolyása tovább növekedett 1982 őszétől, ami­kor tagja lett a Gazdaságpolitikai Bizottság mellé felállított tizenöt fős Kon­zultatív Testületnek, melynek gerincét kimondottan reformer politikusok (például Pozsgay Imre) és a rendszerrel szemben kritikus közgazdászok 405SPBT 1989, 283. 406Pünkösti 1991, 6. 407Baló 1988, 56.; Rejt ő – Ferber 1988, 164–165.; SPBT 1989, 283. 408Pünkösti 1991, 6. 409Pünkösti 1991; SPBT 1989, 283.; Huszár István interjúja. Készítette Tóth Margit, 1990. OHA 250. sz. 383–385. 410HU-MNL-OL-XIX-A-85-b-1981-15. Jegyz őkönyv a Társadalomtudományi Koordinációs Bizottság 1981. november 19-i üléséről. 163

Next

/
Oldalképek
Tartalom