Rácz György: A Jáki Apátság és kegyurai a középkorban (Budapest, 2022) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 1.

A Ják nemzetség és a jáki apátság – Összegzés és kitekintés

Három fia közül Zlaudus (†1262-ben Tátika várában) egyházi karriert futott be: fehérvári olvasókanonok (1226–1239), majd pozsonyi prépost és veszprémi kanonok (1240–1243), végül IV. Béla király beleegyezése ellenére veszprémi püspök (1245–1262) lett. Megszerezte Tátika hegyét (Zala megye) saját vagyonából, amelyen várat emelt, amit – feltehetően királyi parancsra – a veszprémi püspökségre hagyott. Testvérei, Kázmér és Márton ispánok ebbe nem tudtak belenyugodni, és sokáig pereskedtek érte. A püspök és testvérei IV. Béla ellenében István ifjabb király táborába tartoztak, de világi tisztségeket nem viseltek. Kázmér fia Csépán (†1282 után) V. István és IV. László király híveként részt vett a II. Ottokár cseh király elleni háborúban (1271–1273), majd a Csák nembeliek vezette főúri csoportosulás tagjaként pohárnokmester (1274–1275), később kétszer vasvári ispán (1276, 1279) volt. 1282-ben még harcolt a kunok ellen, ezután már nem említik. Ő volt a monyorókeréki és a rohonci uradalom megszervezője, ezek Csépán magszakadásával a király, illetve a Kőszegiek kezére kerültek. Nagy Márton ispán – II. Mártontól származó – három unokája, János, Márton és Mike nem viselt bárói méltóságokat, és velük halt ki a jákmonostori főág (1292 után). A Ják nemzetség krónikák szerinti bajorországi, wasserburgi Vecellin német lovagtól való származtatása – más nemzetségek krónikabeli eredethagyományához hasonlóan – minden bizonnyal téves. A kiindulópont az lehetett, hogy Rád nembeli Koppány püspök a 11. század második felében krónikájában megfogalmazta a bajorországi jövevény, Vecellin legendás alakját és a Szent István ellen lázadó Koppány megölésével véghezvitt hőstettét. A 13. század közepére azonban a magát Vecellintől eredeztető Rád nemzetség már kihalt vagy jelentéktelenné vált, míg a Ják nemzetség éppen ekkor élte fénykorát. A jáki Vecellin-legenda keletkezése a 13. század közepére tehető, és valószínűleg kapcsolatba hozható a krónikaíró Ákos mestert ismerő Márton fia Zlaudussal, akinél egyértelműen megfigyelhető a sárkányos szent tisztelete: ez szerepel olvasókanonoki pecsétjén, a jáki monostor mintájára épített zalavégi plébániatemplomát Szent György tiszteletére szentelték, és talán ő újította meg a veszprémi székesegyház északi oldalán levő Szent György-kápolnát is. A Koppány legyőzésében – a korai krónikák szerint – Szent Mártonnal együtt segédkező Szent Györgyöt különösen tisztelő nemzetség – több generációban viselve a Márton nevet – a 13. század elején jó bajor (bambergi) kapcsolatokkal rendelkezett. Mindez elég volt ahhoz, hogy Ákos mester „megajándékozza” a Jákokat a hős Vecellin alakjával. Sokkal valószínűbb, hogy a nemzetség magyar eredetű, a nemzetség tagjainál előforduló sajátos nevekből (Csunya, Ebed, Kemény, 135