Takács Imre: Az Árpád-házi királyok pecsétjei (Corpus sigillorum hungariae mediaevalis 1. Budapest, 2012)
Típustörténet és ikonográfia
hát a bárány, mint ikonográfiái forma használhatatlan. Az, hogy az Adalbertnak nevezett személy - függetlenül attól, hogy ebben az összefüggésben létezett-e vagy sem - esetleg nem magyar uralkodót kívánt jelezni, fel sem merült, noha Adalbert nevű uralkodó - II. Berengár ivreai őrgróf, majd itáliai király fiaként - a 10. század második felében valóban ült királyi trónon, igaz Magyarországtól eléggé távol.78 * * * A báránymotívum és a névhasználat kapcsán folytatott találgatás helyett hasznosabbnak tűnik magának az Agnus Deit ábrázoló bronzkorongnak a tüzetesebb szemrevételezése. Közepén kör alakú, mélyített mezőben az Agnus Dei konvencionális alakja áll: egyik mellső lábát behajlítva tartja, rajta a ferdén álló kereszt szára nyugszik; dicsfénnyel övezett fejét hátra fordítja. Az öntött korong széléből nagyjából a bárány fejével egy vonalban átlyukasztott fül áll ki. A díszítetlen hátoldalon öntési hiányosságokból adódó mélyedések, érdes sérülések és karcolások vannak, valamint egy a kör középpontjától kissé távol eső, kis lyuk is megfigyelhető. 12. Agnus Dei-t ábrázoló bronz mcdaillon hátoldala, Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum A sérülésből vagy használatból származó hibák és hiányok mellett a tárgy előoldalán két eltérő készítési technika nyomai figyelhetők meg. A korong alakú tárgy a kilyukasztott füllel és a középrészben álló Agnus Dei alakjával együtt nyilvánvalóan az öntőformából származik. A bárányt magában foglaló mező hátsíkját kanálszerű vésővel végzett utólagos megmunkálás nyomai borítják, amelyek nyilvánvalóan nem lehettek rajta az öntőminta felületén; ezt a részt nem túlzottan logikus módon az öntést követően vájták mélyebbre. A vésnök az alapsík ki mélyítését a bárány feje mellett 78 Arnaldi, G.: Adalbert. In: I.M I, 95. A Berengárral együtt társkirályként uralkodó Adalbert töredékes nyomatokból ismert pecsétje mindkét király buszt alakú képmását tartalmazta hasonlóan I Iugé> provence i és itáliai király (f 948) fiával, Lothárral együtt használt pecsétjéhez: Schramm - Mütherich 191S’.?, 183, Nr. 75.; A Hugó-Lothár pecsétet Id. uo. Nr. 73. 13. Agnus Dei-t ábrázoló bronz mcdaillon részlete, Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum szemlátomást nem is fejezte be, minthogy ezen a ponton eldolgozatlan anyagmaradvány éktelenkedik (13. kép). A bárányalak a mesterségbeli gondatlanságon kívül sok további furcsaságot is mutat. Szőrzet - mintha esak sörényt kívántak volna ábrázolni - a nyakon jelenik meg. A hát tetején ez a megmunkálás keskeny sávban még megvan, lejjebb azonban elvész. A hátratekinti) fejen különösen nagy mandula-szem rajzolódik ki, fölötte az ellapított, valószínűleg az utólagos vésés során méretében csökkentett és szabálytalan alakúra formált dicsfény látszik. Mintha a forma vésését itt elhamarkodta volna az amúgy sem kiváló vésnök, a dicsfény számára ezzel túlzottan elfogyasztva az anyagot. Vésőnek és poncoló szerszámnak másutt is találjuk nyomát. Ilyen szerszámmal alakították ki a jelenleg kiemelkedő szalagkereten olvasható, bemélyülő felirat betűit, amint azt már a tárgyat elsőként publikáló Kubinyi András is megfigyelte. 9 Ez alapján egyértelmű tehát, hogy a köriratot nem tartalmazta az eredeti öntvény. A különös ebben az, hogy „egyedi” darabról, s nem egyöntetű, sokszorosított öntvény-sorozat egyikéről van szó, ellentétben az egyetlen összehasonlítható magyar emlékkel, I. András két példányban fennmaradt idézőpecsétjével. A fémből öntött idézőpecsétek lényegüket tekintve nem különböznek a szintén fémből vert bulláktól és a viaszba préselt pecsétektől. Mindezen pecsétformáknál az eredeti, egyetlen példányban létező öntőforma, verőtő vagy préselő matrica (tipárium) sokszorosítással átvitt, ellenőrizhető azonossága, hitelessége a döntő. Szükséges volt, hogy a királyi pecséthordozók (pristaldus) mindegyike ren79 Kubinyi 1999, 332-333. 19
