Á. Varga László (szerk.): Az 1918-1919 előtti Erdélyre vonatkozó fondok és gyűjtemények jegyzékei - 17. Békés-, Bihar-, Csanád-, Szatmár vármegyék, Kővár-vidék levéltárai és egyéb magyarországi levéltárak fondjai. Repertórium (Budapest - Bukarest, 2017)
Magyar levéltártörténet
érdeme), amit viszont pozitívan értékelhetünk. Pauler vezetése alatt a levéltár iratanyaga nem csak a hivatalos átvételekkel, hanem magániratokkal, családi levéltárakkal is gyarapodott. Ebben az időszakban 1867 utáni iratokat csak az országgyűlés adott át. Az országos főlevéltárnok külföldre került iratanyagokat is hazahozatott, és megindította azokat a munkálatokat, amelyek a bécsi levéltárak magyar anyagainak megszerzésére irányultak. A fentebb említett okokból a levéltári anyag rendezése és segédletelése nem volt nagymérvű. A levéltár az Archivum Regnihez képest nagyságrenddel több kutatót fogadott (évi számukat 20-50 főre becsüljük). 1882-ben megnyílt a levéltári állandó kiállítás, a levéltár részt vett a millenniumi országos kiállítás ösz- szeállításában, és más kiállításokra is kölcsönzött iratokat. Pauler idejében jelentek meg az Országos Levéltár első kiadványai (kiállítási katalógus; a levéltárra vonatkozó érvényes törvények és rendeletek; a kancelláriai levéltárakban található hercegi, grófi, bárói és nemesi oklevelek jegyzéke; a Diplomatikai Osztályon őrzött pecsétek mutatója; jegyzék az 1526-1867 közötti királyi könyvekben szereplő nemesség, cím, címer, elönév és honosság adományozásokról; három levéltár ismertetése három külön füzetben). 1884-től működött az intézmény könyvtára zártkörű használatra. Megkezdődött a nemzetközi kapcsolatok kiépítése is. Pauler Gyulát Ováry Lipót, Tasnádi Nagy Gyula, majd 1912-től Csánki Dezső követte a főlevéltámoki poszton. Valamennyien régóta dolgoztak az Országos Levéltárban. 1905-ben 24, 1911-ben 26 fő volt az intézmény létszáma. Újabb iratanyagok átvételét akkoriban a helyhiány miatt csak külső telephelyen lehetett biztosítani. így került a levéltár használatába a Bécsi kapu tér 3. szám alatti Bosnyák laktanya épülete, amelyben levéltári raktárakat rendeztek be. 1904-től ismét tárgyalások kezdődtek az új levéltárépületről. Ezek 1911-ben vezettek eredményre, amikor döntés született arról, hogy az új épületet a Bosnyák laktanya és a környező házak telkein építik fel. Nagyobb arányú feldolgozó munkák 1912-ig nem folytak az intézményben, mert a nemességi és más közigazgatási, bírósági ügyek intézése a korábbihoz képest is nagyobb terhet jelentett. Növekedett viszont a kutatóforgalom: az 1899. évi 449-cel szemben 1908-ban már 1015 esetben adtak ki kutatásra iratanyagot. Ebben az időszakban levéltári kiadvány nem jelent meg, a közművelődési munka viszont a korábbi mederben folyt. A levéltár képviselője részt vett a Brüsszelben tartott első nemzetközi könyvtári és levéltári kongresszuson. Csánki Dezső fölevéltámoksága idején, 1913-ban 31 főre emelkedett a levéltár létszáma. 1912-ben Petz Samu építész elkészítette az új épület terveit, majd 1913. október 13-án a telkeken lévő épületek bontásával kezdetét vette a levéltári palota építése. Ekkor már folytak a levéltári anyag költöztetését előkészítő munkák. Az addig különböző tárolóeszközökben, egyenetlen „raktári egységekben” elhelyezett levéltári anyagokat egyenletes vastagságú, úgynevezett mintacsomókba helyezték át, az egyes csomókat fedőlemezek közé rakták, és hevederrel átkötötték. Ez a hatalmas munka volt a mintaállványozás. (A név abból ered, hogy a berendezendő raktárakba kerülő állványzatból legyártattak két mintát, amelynek méretéhez igazították a levéltári csomókat.) Csánki a feladatot sürgősnek tekintette, mert úgy számolt, hogy néhány éven belül megtörténhet az új épületbe költözés. A háború azonban közbeszólt: az épület ugyan 1917-ben már lényegében készen állt, de a levéltár helyett különböző hivatalokat telepítettek oda, így az Országos Levéltár csak 1923-ban vehette birtokba új otthonát. A háború utolsó szakaszában a levéltári személyzet körében komoly feszültségek keletkeztek, amelyek az 1918-19-es forradalmak idején lényegében lehetetlenné tették a rendszeres munkavégzést. A történelmi Magyarország szétbomlásával, a trianoni békeszerződéssel harmadára szűkült országban a levéltárügy is új helyzetbe került. III. A magyar levéltárügy 1918-tól napjainkig 1918-tól napjainkig sok változás történt a magyar levéltárügyben. Ezek közül csak a legfontosabbakat, a levéltári rendszert gyökeresen megváltoztatókat említjük meg. Az első világháború végéig az Országos Levéltáron kívül a törvényhatóságok (székesfőváros, megyék, thj. városok), más városok és egyes községek levéltárai, valamint a volt hiteleshelyi levéltárak (a káptalanok és konventek őrizetében), más egyházi levéltárak (püspökségek), továbbá a családi/uradalmi magánlevéltárak léteztek. Az Országos Levéltár közvetlen intézményként, míg az önkormányzatok levéltárai csak az őket fenntartó önkormányzatokon keresztül, áttételesen tartoztak a Belügyminisztérium felügyelete alá. Vagyis bár főhatóságuk közös volt, ám érdemi intézményes kapcsolat nem volt közöttük. Az egyetlen hivatalos szál 14
