Pál-Antal Sándor (szerk.): Az 1918-1919 előtti Erdélyre vonatkozó fondok és gyűjtemények jegyzékei - 12. Maros megye (Budapest - Bukarest, 2014)

Bevezetés - 3. A fontosabb iratlétrehozók és levéltáraik

egyik bástyáját kezdték levéltári raktárként használni, ahova az évek során jelentős mennyiségű irat került. 1970-ig itt őrizték a vármegye iratainak nagy részét, több más, 1949-1950-ben megszűnt intézményével együtt.

A levéltár túlzsúfoltságának csökkentése érdekében Nagy-Küküllő vármegye már tíz évvel megalakulása után selejtezni kezdett. Maros-Torda vármegyéhez hasonlóan az 1849-1876. évi iratok kerültek selejtezésre. Az alispáni hivatal iktatókönyveiben található bejegyzésekből kitűnik, hogy az 1887. évben megkezdett selejtezés 1889-ig tartott. Egy évtizeddel később - 1898-1899-ben - ismét selejtezést végeztek, amely azonban jóval nagyobb mértékű volt az előzőnél. Ekkor selejtezték az alispáni hivatal, a közigazgatási és a gazdasági bizottság 1876-1898 közötti „értéktelennek” minősített iratait. Ezt követően 1900-1924 között szinte évente selejtezték a vármegye kurrens levéltárát, amelynek során megsemmisült egy sor történelmi értékű irat is.

A megye levéltárának átvétele két részletben történt. Az átvevő először (1958-ban) az Állami Levéltár segesvári fiókja volt. Attól 1969-ben az Állami Levéltár Maros Fióklevéltárához kerültek az iratok. Ez utóbbi alkalommal a megszűnt segesvári fióklevéltámál található levéltárak mellett az 1949-1950-ben megszűnt volt megyei intézmények iratait is Marosvásárhelyre szállították. Később, az 1978-ban, 1981-ben és 1983- ban megejtett átvételek révén Nagy-Küküllő megye levéltára kiegészült a korábban Segesvár Város Néptanácsánál maradt, 1892-1950. évekre vonatkozó iratokkal is.

Marosvásárhelyen az átvett segesvári levéltárakat 1969-1973 között rendezték és leltározták. A rendezés során az egész anyagot fondokra bontották, és azokat, amelyek más megye területére vonatkoztak, átadták az illetékes megyék levéltárainak. Az alispáni hivatal iratait a korabeli segédletek felhasználásával, az alapszámok sorrendjében rendezték, a többit állagokba csoportosították és dossziék vagy ügyiratcsomók szerint leltározták (az 1926 utáni iratokat már a létrehozó dossziékba fűzve tárolta). A leltározással egy időben az 1921-1944. évi iratokat selejtezték is.

Kis-Küküllő vármegye levéltára 1973-ban került Marosvásárhelyre az Állami Levéltár Fehér Megyei Fiókjának balázsfalvi raktárából. Az átvétel után az 1877-1918 közötti iratokat leltározták, az 1919-1950 közöttieket pedig iktatószám szerint rendezték. Egyes állagokat (mint amilyenek a községi költségvetések és zárszámadások, továbbá a gazdasági hivatal iratai, stb.) külön-külön leltároztak.

Az RNLMMH legterjedelmesebb és egyben leggazdagabb fonója Marosvásárhely városé. A város iratait az 1770-es években kezdték levéltárrá alakított helyiségekben tárolni és az iratok kezelését levéltárosokra bízni. Egy 1802-ben végzett ellenőrzés során talált hiányosságok felszámolása érdekében a tanács elrendelte minden irat nyilvántartásba vételét, kezdve az árvákra és a város közügyeire vonatkozóakkal.18 E célból két levéltárost alkalmaztak, akik az iratokat négy állagba sorolták, és ellátták betüsoros tárgymutatókkal. Ekkor létesültek a közigazgatási, a peres, az adózási és a majorsági iratok állagai (latinul: acta politica, acta judicialia, acta contributionalia és acta allodialia). Ezt az iratcsoportosítási és nyilvántartási gyakorlatot alkalmazták 1874-ig, amikor áttértek az iktatószámok, illetve az alapszámok szerinti nyilvántartásra, amelyhez együttesen használták az iktatókönyveket, a betüsoros tárgymutatókat és a sorszámmutatókat. Az iktatószámos nyilvántartást megtartották 1958-ig, amikor bevezették az iratoknak dossziékba való helyezését. Az 1960-as évek elején pedig, amikor az 1945-1958 közötti iratokat selejtezték, a selejtezés után megmaradt, állandó jelleggel őrzendő iratokat utólag dossziézták és évenként leltározták. A közgyűlési és törvénykezési jegyzőkönyveket, a tanúkihallgatásokat, az iktatókönyveket, a mutatókat, az adótabellákat és a bekötött alakban őrzött egyéb iratokat időrendi sorrendben tárolva, segédletek nélkül őrizték.

A19. század nyolcvanas éveiben a tárolási gondok, a zsúfoltság csökkentése érdekében a levéltár anyagát selejtezni kezdték. Az 1888-1889-ben végrehajtott első selejtezést hosszan tartó tanácskozás előzte meg, amelynek tárgyát a kiselejtezhető és ennek következtében eltávolítható, valamint a továbbra is megőrzendő iratok képezték. A Belügyminisztérium a tanácskozások után megszületett selejtezési szabályzat-tervezetet kisebb módosításokkal 1888. október 17-én 73.394. számú leiratával jóváhagyta. Az akkor elfogadott selejtezési szabályzat értelmében nem képezhették selejtezés tárgyát a bármilyen korszakból származó közjogi iratok, a levéltári tárgymutatók és egyéb segédletek, valamint a történelmi jelentőségű iratok.19 A selejtezés is belügyminiszteri jóváhagyással történt. Első alkalommal az 1849-1859 közötti iratokat selejtezték. A következő 1905-1908 között végzett selejtezés alkalmával az 1800-1873. évi iratok sorsáról döntöttek.

18 Lásd: îndrumător 104.

19 Uo. 107.

14