Református gimnázium, Miskolc, 1935

térbeli viszonylatait elképzelni. De nemcsak a szem dolga a látás, hanem a léleké is, azért, mert leggyorsabban vesszük észre azt, ami minket érdekel. Látás, megfigyelés, képzelet és az érzelmek szoros viszonylatban vannak egymással. Szeretett gyermekeinkben olyan szépségeket fedezünk fel, amiket mások nem láthatnak. Mi más szemmel nézzük és meg is figyeljük őket. Az igazi látás: gondolkozó és érző kritikai látás. Aki lát, azt nem csalja meg a látszat, mert ismeri a látszat szabályait s így a látszat mögé tud látni. Már a gyermekeknek kell tanítani, hogy a láthatók komolyabbak és szebbek, mint eddig általában gondolták. Akik a rajztanítás ellen, vagy nem eléggé mellette vannak, azok a világot akarják megvakítani. A látónak az emberi arc sem tud\ csáéni, mert nem a bőrt lás pattanásait és nem a húst és os<Mtalkatot nézi, hanem ami mögötte' van: a lelket. Éppen így a jó arcképfestő a jellegzetes arcvonások által többé-kevésbbé jól az ábrázolt egyéniségét jeleníti meg. A jó rajzpedagógusnak is a belülről kifelé épülő rajzot kell tanítani. Egészen más az a felfogás, amely a rajztudást kézügyességnek, vagy a szem ügyességének tartja, amellyel lényegtelenségektől hemzsegő, aprólékos, külsőséges másolatokat lehet készíteni. Ha \az ügyesség, vagy a, másolat a cél, jobb e< három labdával egyszerre-labdázást, vagy a fényképezést gyakoroltatni. A nevelés célja: egész embert formálni, a gyermek egész szelleme egyenletes művelésével. Erre pedig egyik igen alkalmas eszköz az elmélyedő rajtanulás, mert benne van a megfigyelés, megértés, gondolkodás, kitervelés, önálló kísérletezés s cselekvő végrehajtás. Szükséges irányítás, tapasztalat és gyakorlat után a kézügyességet is megszerzi a tanuló. Tehetség is kell, de nem a kéznek, szemnek és művésszé-születésnek, hanem az értefémnek, általános intelligenciának, természetesen az ép szerveknek is a tehetsége. Előfordulhat, hogy 500 gyermek közül egy, bár értelmes, sehogysem boldogul ügyetlensége miatt, de ez oly kivétel, amely a fenti elveket nem dönti meg. A rajz anyaga és módszere sem kíván egyoldalú tehetséget a rajzolótól; tömeget és nemzetet akarunk a látásra nevelni, nem rajz-rekorderekét. A látási kultúra hozzáértőjévé szeretnénk nevelni a most növekvő intelligens magyarságot, mert erre itt nagy szükség, de tehetség is van. Ki akarjuk törölni szemükből a sokféle dilettáns és idegen hatásra összegyűlt zavart és homályosságot. A képzőművészetnek azt a felfogását kell terjesztenünk a neveléssel, hogy a képnek nem lehet célja sem a természetutánzás, (mert ez fölösleges és lehetetlen is) sem a természettől elrugaszkodott fantasztikum. Képzeletnek és valóságnak egyen11