Református gimnázium, Miskolc, 1935

Az új magyar rajzoktatás és nevelés Előadás a május hó 8-i szülői értekezleten A mai rajzoktatás általánosabb igénnyel lép fel, mint csupán a rajzolás megtanításával s így inkább képzőművészeti nevelésnek, a látás nevelésértek nevezhetnénk. A képzőművészetről sokan azt hiszik, ha vásárolnak olcsó, rikoltó színű művészietlen kis festményeket s beállítják szabájukba: már a művészetek pártolói közé tartoznak. Vagy ha gyermekük le tud másolni egy festményt, elhíresztelik, hogy a gyermek milyen tehetséges művészcsemete. Ismertetésünk fontos úgy a m. t. szülők, mint a rajzoktatás szempontjából. Szükséges, mert szelleme gyökerestől új és teljesen ismeretlen a felnőtt közönség előtt, mert középiskolás koruk óta állott be a változás. Ha a rajzról hallanak az emberek — régi felfogás szerint — sokan rajta csupán a vonalakat, ha rajzolásról: a vonalak előállítását értik. A rajz eszerint tehát ügyességi, mesterségi, „kézügyességi" tárgy. De ha így van, miért foglal helyet az általános műveltséget nyújtó középiskolában. Ha így volna, ki kellene hagyni a tantárgyak sorából. A beszédnek nemcsak a hangzására, hanem az értelmére is figyelünk; hasonlóképen a rajznál is gondoljunk arra, ami mögötte van, mert a rajz is kifejezési eszköz, nyelv. Olyan nyelv, mely mindent kifejezhet, amit legfontosabb érzékszervünk, látásunk által megérthetünk. A látás adja a térbeli tájékozódásnak legbiztonságosabb módját, legintelligensebb érzéklésünk, a világ dolgairól a legtöbb képet nyújtja, még az elvont fogalmakat is, mint pl. a végtelent, térben tudjuk a legjobban elképzelni. A rajzpedagógia a látási és téri képzelet nevelésével foglalkozik. A látás és a képzelet annyira szorosan egybefügg, már természetszerűleg, hogy nem is látnánk, ha képzeletünkkel nem tudnánk a fénynek formai jelentést tulajdonítani és nem tudnánk a tárgyak 10