Református gimnázium, Miskolc, 1934
53 tak felmentve az előfizetés alól, akiknek felsőbb osztályba, vagy más iskolába járó testvérük már megrendelte. így 335 tanulónak járt a lap. A tanulók nagy érdeklődéssel fogadták és olvasták a lapot, melyet évi 1 P előfizetési díjért kaptak. b) Cserkészet. Az intézet 1932. „Bükk" cserkészcsapata 105-ös létszámmal működött. A csapat tisztjei: Bede Zoltán, Kolos Sándor, H. Kovács Mihály, Szabó József, Zsupán László tanárok. Segédtiszt: Tóth András joghallgató. Próbaidős segédtiszti megbízást nyertek: Mihalik István, Puskás Zoltán, Bakó István, Szász ödön, Szendy János, Szalay Jenő VIII. o. tanulók. A kiképzés három rajban és tíz őrsben folyt. Hajvezetők: Horváth Zoltán, Szilágyi Antal VII. o. t. és Demjén József, Szabó László VI. o. t. Őrsi gyűlést hetenkint, raj- ill. csapatgyűlést havonkint tartottunk. Nevezetes esemény a csapat életében a parancsnokváltozás. Ez mindig megrázkódtatással jár. Csapatunk ebben a tekintetben szerencsés helyzetnek örülhet, mert Szabó József parancsnok a parancsnoki teendőket H. Kovács Mihály cserkésztisztnek átadta ugyan, a csapat kötelékében továbbra is megmaradt és komoly, megfontolt tanácsaival állandóan segít az új parancsnoknak. Ezenkívül munkát végez a csapat éíetében is: a roverek és vízícserkészek kiképzését végzi nagy hozzáértéssel és jólétekkel. Az év folyamán résztvett a csapat többször az egyházi és társadalmi megmozdulásokban és a kerületi közös munkákban (pl. protestáns matiné, utcai gyűjtések, a Szabadegyetemen a rendfentartásban stb.) Többízben rendeztünk kirándulásokat. Ezek közül említésre méltó a szüreti szünetben a Bükkben Szentlélek környékén rendezett háromnapos portyázásunk és az Üjhuta-Hollóstetőn rendezett kerületi hadijáték. Ünnepélyeket rendeztünk: 1. December 15-én műsoros estet. 2. Karácsonyfa ünnepélyt. 3. Ujoncavatást. Az ujoncavatás után cserkészszülői értekezletet tartottunk, amelyen a Szervező Testület elnökének, Csorba György tanker. kir. főigazgatónak a megbízásából Soós Mihály tanár, a Szervező Bizottság tagja elnökölt. Az értekezleten a parancsnok a