Református gimnázium, Miskolc, 1934

54 nyári nagytáborozás fontosságát és szükségességét, valamint a csapat táborozási terveit ismertette. Az értekezlet több szülő hozzászólása után a balatoni táborozás tervét fogadta el s így a csapat Szigliget közelében tartja nagytáborát július 2—22. között. Kegyelettel emlékezett meg a csapat jóltevőjéről, néhai Simon Gábor tanárról, akinek a sírját ősszel megkoszorúzta, tavasszal pedig virággal ültette be. Nagylelkű jóltevőnk em­lékének óhajtunk hódolni avval is, hogy kétpárevezős új csónakunkat egyik kedvenc gyakori szavajárásával nevez­tük el. A csapat parancsnoka: H. Kovács Mihály cserkésztiszt, c) Ifjúsági Segítő Egyesület. Vezető tanár: Dr. Jégli Gyula. Az Ifjúsági Segítő Egye­sület könyvtára a tanév folyamán is tankönyvsegélyben ré­szesítette a szegény tanulókat csekély (20 f) használati díj ellenében. A tankönyvvel való ellátás nagyobb mérvű kiter­jesztése most már évről-évre fokozatosan folyamatba tehető, mert az új tanterv megjelenése erre már módot ad. A jövő 1935—36. tanévben az arra rászorultak tetemesebb részét lát­hatjuk el tankönyvvel annál is inkább, mert e célból nagyobb összeg áll rendelkezésre. Az egyesület ez évben is hozzájárult a szegény tanulók tandíjának részben, vagy egészben való kifizetéséhez. Tan­díjsegélyezés címén befizetett az iskolai pénztárba 600 P-t. A szegénysorsú tanulók ebédeltetési akciója iskolánknál nem szűnt meg a szokásos időben, hanem az intézet jóvoltá­ból a tanév végéig tartott. Egyesületünk erre a célra is jut­tatott segélyképpen az iskolai Menza javára négyízben ösz­szesen 350 P 74 f-t. Bevételek és kiadások általában az előző tanévi keretben maradtak. Az egyesület pénzvagyona részint az iskolai pénztár, ré­szint a vezető-tanár kezelésében van. Az iskolai pénztár ke­zelésében egy alap, miskolci takarékpénztári, gőztéglagyári részvények és igazgatótanácsi határozattal felértékelt hadiköl­es önkötvények vannak. Ezeknek értéke összesen kitesz 1545 P 65 f-t. A vezetőtanár az egyesület mobil pénzvagyonának a keze­lője. Pénztári maradványt az egyesület nem mutat ki, a be-

Next

/
Oldalképek
Tartalom