Református gimnázium, Miskolc, 1909

8 megindítója, vezére legképzettebb és legkészebb harcosa Kazinczy volt. Ö nemcsak nyelvújító, hanem stílusunk reformátora is akart lenni. Nem elégedett meg csak új szók alkotásával; a nyelvet kifejezésekkel, választékosabb szólásformákkal, stílusbeli szépségekkel is törekedett gazdagítani: irodalmi nyelvünk megteremtésén fáradozott. Igaz ugyan, hogy midőn az alkotásban az író eszthétikai Ízlését, a szó és szólás formai szépségét és jó hangzását tekintette legfőbb törvénynek, tévedésekbe és túlzásokba is esett: azonban elévülhetetlen érdeme, hogy a nyelvújítási harc felidézésével és vezetésével ő tett legtöbb szolgálatot nyelvünk megmentése ügyének, mert az általános érdeklődést felé irányozta és ,,a haladás erjesztő kovászát ő vitte belé nyelvünkbe". E mellett hosszú időn át vezette az egész felújulás korának irodalmát Mindazok a törekvések, melyek nemzetiségünk kifejtésére a különböző irodalmi irányok embereinél nyilvánultak, egyesültek az ő sokoldalú írói és agitátori munkásságában. Szinte „egy maga volt Gyulaiként — egy. egész irodalom, egész akkori irodalmunk... Közönséget, írókat teremtve, félszázadon át tartá vállain az irodalmat; lelkesült és küzdött, dolgozott és szenvedett, buzdított, követelt, rimánkodott, hízelgett. Kért, koldult - óh nem magáért, bár vagyona pusztult, nejére s gyermekeire koldusbot várt, hanem érted, te megvetett nyelv, kigúnyolt irodalom és te hálátlan ... de ébredni kezdő nemzet!- Fordításaival, költészetével, valóságos szépirodalmi folyóiratot helyettesítő, messze kiterjedt levelezésével, fáradhatatlan agitátori munkásságával egyként szolgálta irodalmunkat, nemzetiségünk megőrzésének és erősítésének szent ügyét, pedig közben betegeskedett, rabságot szenvedett, folyton anyagi zavarokkal küzdött és száz meg száz egyéb, kisebb-nagyobb baj, vesződés gyengítette erejét. Hivatást töltött be, melyért rajongott s melynek mártírja volt. A kor nagyközönsége még nem tudta eléggé méltányolni a literátori pályát. Csak a tanítványok és írótársak tisztelete, szeretete volt jutalma az irodalom leglelkesebb bajnokának. Kölcsey keserűséggel gondol — az Akadémián tartott emlékbeszédében — arra a népre, „melynek kebelében az ötvenhat évet szakadatlan munka közt eltöltött Kazinczy nyomorúsággal élt és halt... midőn előtte minden pálya a literatorin kivül bezáródék, ez egyetlenegy pályán közönségünk elvoná kezét a neki áldozó elől; hogy küzdjön, nem segítve s arca izzadását és szeme vérkönnyeit hagyja jelül kéziratán. Két rendbeli folyóírásai részvétlenség miatt, mindjárt kezdetben elakadtanak: nyomtatott számos művei tizenegy millió népesség közt vevőt nem leltenek, legnagyobb becsű kéziratainak nyomtatót nem