Református gimnázium, Miskolc, 1905

10 Óh légy, ezerszer áldva, hősi jellem, — Vakító üstökös hazánk egén ! Ki mint a szikla állasz rendületlen Trónnal kecsegtető Rákos terén. Mit ér neked fény és királyi pompa? Te legszentebb jogunk védelmezed ! Mégis ölő mérget tesznek borodba Megvesztegethető gyilkos kezek. Óh, hogy zokog koporsódra borulva Ez a téged imádó árva nép!?! Mátyás királyt siratja benned újra, Amint utánad szíve gyászban ég. Harangzúgás kisér az ősapákhoz, Szem nem marad, két honba, szárazon. Nagy lelkedet Isten veszi magához S lágyan borul reád a sírhalom. De szellemed, mely fénynyel átvilágít A századok fojtó, nehéz ködén — Örökre él, mivel nagy alkotásid Felírva van hazánk minden kövén. S míg boldogan tekinthetünk az égre, — Míg szent jogára büszke lesz hazánk: Erős várunk nekünk a bécsi béke S ott áll örökre Ararát gyanánt! Ha lesz idő, midőn a szent szabadság Fénynyel ragyog édes hazánk felett; Ha harcmezőn se ül nyelvünkre rabság És rendezünk dicső, nagy ünnepet: Ez ünnepen, te megjelensz közöttünk, Mint a szabadság védő oszlopa. Harsány szavad kiáltja századoknak: Ne félj, magyar! A trón összeomolhat, — — Te nem halsz meg soha, soha, soha!! Végül dr. Kovács Gábor igazgató-tanár a szép ünnepélyt a következő rövid beszéddel zárta be: Kedves tanuló ifjúság! A magyar ref. egyház egyetemes konventje elhatározta, hogy a mai napon felekezetének minden tanintézetében ünnepet szentel ama nagy