Református gimnázium, Miskolc, 1905

11 férfiú, kismarjai Bocskay István emlékezetének, ki ezelőtt 300 évvel egy nagy alkotásban, a bécsi békében, a lelkiismereti és vallásszabadságnak monumentális alapkövét rakta le; ebben a hatalmas műben, melyre 300 év óta, mint egyházi életünk szabadságának sarkkövére büszkén szoktunk hivatkozni s mely annyi idő óta is első biztosítéka általános emberi szabadságunknak. Nemcsak kötelességből, de mondhatom,, szívünk, lelkünk őszinte érzelmeivel vettünk részt ezen az emlékünnepen, mert hisz nagyjainkról megemlékeznünk, az ő áldott munkásságukat felmutatnunk, kivált akkor, midőn az általános szabadságot fenyegető nagy veszedelemtől csak pillanatokkal előbb szabadultunk meg : olyan jól esik mindnyájunknak. Csak törpe nép felejthet hős nagyságot, Csak elfajult kor hős elődöket, A lelkes eljár őse saslakához Oyujt régi fénynél új szövétneket — mondja a költő. Mi is meggyújtottuk az emlékezet világát, fényénél felmutattuk annak a nagy férfiúnak szellemi képét, kinek egész élete, szívének minden dobbanása hazájáé maradt, hogy hasson, munkálódjék köztünk az ő áldott emlékezete most is, mint életében munkálkodott a szellemi szabadság érdekében. Mert hiszen ezt a sokat szenvedett magyar nemzetet a reászakadó veszedelmek közt mindezideig egyedül az a véghetetlen szabadságszeretet tartotta meg, melyet sem a rossz szomszéd átkos fondorlatai, sem a sokszor ellenséges érzületű királyok nemzetölő politikája, sem a reáuszított bérenchadak vérbefojtó kegyetlenkedései nem irthattak ki e nemzet szívéből, melyet a szabadságharc örökké élő Tyrteusa úgy énekelt meg, hogy «Inkább szúrony a szívekben, Mint bilincs a kezeken.» Midőn tehát emlékünnepélyről eltávoztok, tartsátok meg és őrizzétek meg szívetekben ama nagy férfiú felújított emlékét, aki egész életét hazájának áldozta. Példája lelkesítsen, szelleme munkálkodjék kebletekben, hogy azt a mondatot, amelyet a szabad hajdúk zászlóján oly magasan lobogtatott a nemzeti lelkesülés szellője, a »pro deo et pro patria,« életetek minden percében vezérlő igék gyanánt tartsátok lelketek előtt, szabjátok ahhoz cselekedeteiteket, hogy a hazának hű és igaz polgárai lehessetek. Ne felejtsétek el soha Vörösmarti szózatát: Hazádnak rendületlenül, légy híve óh magyar! Ezután a közönség együtt a Hymnust elénekelvén, a magasztos és lélekemelő szép ünnep véget ért.