Református gimnázium, Miskolc, 1902

18 Aztán mintha felelne rá a legény: „Erdő-erdő, de magas vagy, Kedves Rózsim de messze vagy, Ha az erdőt levághatnám, A galambom megláthatnám, Az én kedves rózsabimbóm, galambom " Sokszor aztán keserű csalódás a nagy szerelem vége — vagy a legény vagy a leány hűtlenné lesz — v

ag'y a szülék ellenzése, vagy a világ nyelve elválasztja őket és felsir az elhagyott kedves ajkán a szomorú nóta: „A merre én járok, még a fák is sírnak, Gyenge ágaikról a levelek hullnak, Hulljatok levelek, rejtsetek el engem, Mert az én galambom nem keres már engem. „Hulljatok levelek sűrűn az utamra Hogy ne tudja rózsám merre ment galambja." Vagy ,Az ég alatt a föld szinén Nincsen olyan árva, mint én; Sirat engem a madár is, Meghajlik értein az ág is." Vagy „Szabad a madárnak ágról-ágra szállni; Csak nekem nem szabad szeretőmhöz járni." Vagy „Hervad a rózsa, melynek töve nincsen; Elhervadok én is, mert szeretőm nincsen." Tovább menve jelentékeny helyet foglalnak el népköltészetiinkben a tisztán szerelmi dalok mellett a pusztai, pásztor és betyár-dalok. Az eső szakad, a szél zúg, a fák hajlonganak a viharban, de a szegény legény szembeszáll széllel, esővel, viharral, mert űzi háborgó kebele, üldözi a vármegye. Beveti magát az erdő sűrűjébe, hol bokor a szállása, puhaffí a nyoszolyája, czifra szűr a takarója, éjszaka a pártfogója s ott a csendes rengetegnek önti ki szive érzelmeit: „Szederinda levél Fújdogálja a szél," stb.