Református gimnázium, Miskolc, 1902

19 Közel a faluhoz, a szóles mezőségen terűi el a szép termő rét; rajta a fű már nagyra nőtt, — a legény beleáll, a kasza megpendül s a gyűjtő leány ajkán megcsendül a nóta: „Kaszás csillag jár az égen Kaszál a rózsám a réten ; Ha ő kaszál, én meg gyűjtök Igy is rajta könyörülök," stb. Aztán említsem-e a hazafiúi és katona-dalokat, különösen a kurucz-korszakból s a 48—49-iki szabadságharczból ? Többnyire a Rákócziak és Kossuth nevéhez fűződnek e dalok s a melegségnek, a szeretetnek, a hűségnek, a ragaszkodásnak ritka szép nyilvánulásai. Azt mondanom is felesleges, hogy a legtisztább honszerelem tükröződik vissza minden egyes sorból. Mutatványúl csak egy pár dalt a sok közül: Az 50-es évek keserű hangúlatát festi a következő: „Könnyű a németnek Adót exequálni, Nehéz a magyarnak, A szegény magyarnak, Kossuth Lajost várni. Ellenben a remény és nemzeti büszkeség hangján szólal meg a következő: „Még azt mondja az osztrák Nem lesz több Magyarország, Hej, hazudik az osztrák. Mindig lesz Magyarország." De ki tudná felsorolni azokat a szebbnél-szebb színdús virágokat, melyek a népköltészet kertjében virúlnak. Hiszen a nép mindig dalol. Dalol jó ós rossz kedvében, dalol ha szeret, dalol ha haragszik s dala csupa egyszerűség, közvetlenség, természetes őszinteség, melyből minden mesterkéltség ki van zárva. Mind egy-egy gyöngyszemek ezek, melyeknek értékét csak az tudja mérlegelni igazán, kinek életereibe az édes anyai tej szivárogtatta be hazai nyelvünket. Az alanyiságnak egy másik nyilatkozata, mely nem annyira a szivből, mint inkább az észből fakad, a gúny, melynek műfaja a szatira. A különbség itt is jelentékeny a mű és népköltészet között. Mert mig a műköltészetben valódi szabályszerű szatírát bőven találhatunk, addig a nép költészetben gúnyos költemények ugyan vannak, de igazi, a műfaj kellékeinek megfelelő szatírák nincsenek, a minek egyszerűen az az oka, hogy a nép költőinél, mint általában a népnél bölcsészeti emelkedettséget — mely a szatírához okvetlen 2*