Református gimnázium, Miskolc, 1901
A jellem helyét tehát a fátum foglalja el. A hősök élet és akarat nélküli bábuk, kik a sors által mintegy dróton a legcsodálatosabban ide-oda rángatva, cselekesznek a nélkül hogy tudnák, hogy mit, sőt a legtöbb esetben egyéniségűkkel, jellemükkel — a mennyiben ez az átok súlya alól itt-ott előcsillámlik, — homlokegyenest ellenkező módon. Ezen tragédia-iróknak nem az a czél lebegett szemök előtt, hogy hőseiket jellemökben mennél magasabbra konstruálják, hanem hogy kivégzésüket mentől kínteljesebbé, hosszabbá és borzalmasabbá tegyék, így a cselekmény nem szükségszerű folyománya a jellemeknek, ezek jó vagy rossz tulajdonságainak, hanem elkerülhetetlen, végzetes hatása tisztán a külső, materialis okoknak. A szabad elhatározásnak ez a durva, nyilt tagadása a kor erkölcsi érzékének meglazulását még jobban elősegítette és siettette, mint egy Iffland, vagy Kotzebue szertelen trivialitása és frivolitása. Még a külső forma megválasztásában is a hatásvadászat és nem a művészi szempontok vezették a végzet-tragédia irókat. Rendesen négyes trochaeusokban 1) irták darabjaikat, a mely versmérték megnemszakított gyors menetével a borzalmas cselekményhez simulva, a hatást csak fokozta. Hogy verselés és nyelv dolgában minő határtalan pongyolaságot, igazán szabadosságot engedtek meg maguknak, arra nézve typikus példa Müllnernek már eddig is sokszor emiitett „Schuld"-ja. Egy lábbal több vagy kevesebb, az nála egyre megy és közönséges dolog, ép ugy mint az, hogy itt rímelnek, ott meg nem a sorok. Reá nézve kötelező prosodiai szabaly nem létezik. Hogy az értelemnek megfelelő szót versbe préselhesse, nem riad vissza itt a nyelv szellemével ellenkező szóösszetételtől, ott meg önkényes csonkításoktól. A lépten-nyomon előforduló hiatus kikerülésére legkisebb gondja sincs. Hogy más végzettragédiákban jambusok spondaeusokkal váltakoznak, még az utolsó lábban is, pl. Müllner „Jugurd'-jában : „Gemaclite Arbeit. Wenn ihr heimwarts kehrt" (III. 5.) arról ne is szóljunk ! Méltán mondja erre a silány verstechnikára vonatkozólag Platen „Gabel"-jének II. felv.-ban: „Setzen ja die Jarabenschmierer, deren Vers den Vers zerstört, • Den Spondáus oft an Stellen, wo er gar nicht hingehört!" A végzet-tragédiák a világirodalom legvéresebb, legborzalmasabb és egyúttal legtermészetpllenesebb helyzetdarabjai. Kizárólagosan a szinpadi hatás önös czéljából irva, csakis azon beteges kor igényeit elégíthetnék ki, a melyben rövid életre születtek. Tieck maga, a kinek agyából a drámairodalom ezen szörnyszülöttjeinek előfutárai kikerültek, „Das deutsche Drama" értekezésében a következő súlyos, de igazságos kritikát mondja, Müllner „Schuld"-ja és benne az egész végzet-tragédia irodalom felett: „Eine Füllé alles untragisch Grasslichen und Abscheulichen. Der Sieg aller Ungebundenheit, die allé Schranken verlacht, nicht nur jene der Poesie und Morál der menschlichen Gefühle und des poetischen Anstandes, sondern auch des Verses, der Möglichkeit und alles Schrecklichen." És másutt: „Charachtere die keine siud, Verse, M Calderonnak „Die Andacht zum Kreuze" ez,, Schlegel A. W. által 1803-ban lefordított drámája is rímes trochaeusokban van irva.
