Református gimnázium, Miskolc, 1901

- 16 de a gazdától lefülelve, azzal raentegetőgzik, hogy a tomboló vihar elől keresett itt menedéket. Látva, hogy későn jött a kincshez, felében kiegyezik Mopsussal, aki most az ősanya villájával sorba leöldösi feleségét, 12 gyermekét és angol lady álöltözékében menekülésre készülődik. Mig tea, nem herbatea, „denn der treibt den Schweiss," (!) — és egyébb utravalók beszerzésen távol járnak, odajön az osztóigazság, Dámon, és eliszonyodva látja a vérfürdőt. Utána beállit Sirmio, ki előzetes megbeszélés szerint Phylliseért jött. Sirmio Damont gyanúsítja a gyilkossággal s ez most ijedtében a határon túl menekül. Menekülése közben az „Aranyvilla'' vendéglőben pihen meg, ott, ahol álnév alatt Mopsus és Schmuhl is rejtőzködik. Midőn Dámon neszét veszi, hogy szomszédságában valami dúsgazdag angol mylady lakik, elhatározza, hogy Mopsusnak véletlenül nálamaradt villájával ezt megöli és kirabolja. Szandékának végrehajtására indúl, midőn a lelkiismeret furdalásai miatt nyugtot nem találó Mopsus kilép a szobájából és felismeri az arkádiai bírót. Mopsus rimánkodva kéri Damont, szúrná őt le villájával, de midőn ez ettől visszariad, önmaga végzi ki magát a gyilkos szerszámmal. Dámon halálában felismeri Mopsust és az elősiető Schmuhlt, akivel most a kincs elosztásában összevétz. Mopsus elvérzik, a kincsesláda teteje magától felpattan, kilép belőle megdicsőült fényben Salome és az üres láda előtt elképedten állóknak értésére adja, hogy a családjára nehezedő átok immár megszűnt. A darab a szabályszerű 5 felvonásra van osztva és minden felvonáshoz egy parabasis fűződik, melyet a színpadról Schmuhl, mint a kar képviselője, deklamál. Az elhanyatlott drámai költészet tankölteménye ez, melyben a selejtes, beteges állapotok kendőzetlen, mezítelen valóságukban a kíméletlen kritika ítélőszéke elé állíttatnak. Vele és általa Platen a szatira éles késével valóságos operácziót végez a drámai költészet életfáján, lenyesve, kiirtva ennek legveszedelmesebb rákfenéjét, — a sorstragédiát. A költő, a „Gabel"-ben szemléltetve gyakorolt kritikájának körét maga jelöli meg (Jruber Miksa, hadnagyhoz, 1826. márcz. 30-án irott levelében : „Der Dichter (önmagát értve) beschránkt sich vorerst auf die Theaterthorheiten und die neuere Tragödie (sorstragédia) wird auf eine furchtbare Weise gegeísselt, nebenher auch die Scholastiker und andere Narren." E szavakból kitűnik, hogy a darab tendencziája elsősorban a sorstragédia, illetőleg ennek főképviselői ellen irányúi. Tényleg a cselekvény, ha ugyan cselekvényről egyáltalán beszélhetünk, minden egyes mozzanatában a sorstragédiák egyik, vagy másik főjellemvonásának talpraesett paródiája. Valóságos telivér sorstragédia, amely azonban a jellegzetes vonások hatványozása folytán groteskké válik és ezáltal már magában is, de még inkább a nevetséges alakok, a képtelen szituácziók és a kaczagtató élez hozzáadásával komikus benyomást kelt. Tekintsük csak első sorban a szegény Mopsus pásztor tragikumának a magvát, amelyből ez az általános öldöklés fel burjánzott. Miért is kellett Salome egész nemzetségének kipusztulnia? A választ maga Salome adja meg az 1. f.-ban található elbeszélésében. Salome életében a póktól jobban félt, mint a házasságtöréstől. Urával, Mopsus ősapjával, egy alkalommal burganyasalátát vacsorázgatott, midőn a gerendázatról alászáló pókot pillantott meg. Ijedtségében elsikoltotta magát, amire az ura is meghökkent és a kezében levő villával torkon szúrta magát. Tehát félelem csalta felkiálltás volt a szülő oka a Mopsus nemzetségen véres nyomokkal végiggázoló átoknak. Már maga ez is elégséges paródiája