Református gimnázium, Miskolc, 1900

31 Az első sor eredetileg igy hangzott: „Einen sichern, komischen Dichter (ihn zu nennen fehlt die Zeit)" Hogy a „sichern, komischen Dichter" alatt Tieck értendő, kitűnik Platennek Fugger grófhoz 1826. máj. 16-án irott leveléből. Goethe Calderon befolyását olvasta ki Platen drámáiból és Eckermann előtt 1824. márcz 30-án igy nyilatkozott: ,.Man sielit aus diesen Stticken die Einwirkung Calderons." Kétségtelen dolog, hogy Platen würzburgi és erlangeni tartózkodása alatt szorgalmasan olvasgatta Calderont is. Tieck L. a régebb romantikusok sorában a legtekintélyesebb és legtöbb oldalú költői tehetség volt. Drámái bizonyos tekintetben világot vetnek az egész iskola drámai irodalmára, a menynyiben typusai mindazon tévedéseknek, a belső és külső forma mindazon fogyatkozásainak, melyek a rom. drámai stilust jellemzik. Mint Handerberg Frigyes (Költőnéven Novalis, 1 772 —1801), ugy az ő szemében is a legmagasabban álló költői műfaj a mese, és meséit leginkább drámai formába öltöztette. Azok közül való volt, kik a költészetet nagy serényen vitték át a valóságba, de e mellett megfeledkeztek a költőnek azon fontos törvényéről, hogy a valóságot honosítsák meg a költészetben. Mint typikus romantikus, mindenek felett fantaziája által engedte magát irányittatni és ragadtatni. A „poetische Universalitat," a műfajok vegyítésének álláspontján állva, a mi már a priori kizárta a belső forma hibátlan kerekdedségét és a művészi konstrukcziót. Végtelenül terjengős drámái telvék lyrai áradozással, allegóriákkal, epikus toldalékokkal, melyek nem egyszer teljesen önálló jelleget öltenek. A szélesre festett szituacziók beláthatatatlan tömege mellett, a melyekben sokszor a legtávolabbi vonatkozásban álló előzmények kapcsoltatnak egybe, — pl. az egyházias középkort magasztaló ,,Genoveva"-ban az igénytelen cselekvény szűk keretében a középkornak teljes képét akarja megrajzolni — drámái csak úgy hemzsegnek a sok szereplőtől, a kik, — és ez főhibájok, — nem a való élet talajában gyökerezve legtöbbször csak halvány árnyak, vagy érthetetlen allegóriák képviselői. Pl. „Kaiser Oktavian" előjátékának fő alakja a lovon ülő „Románcz," a kinek atyja, a remény és anyja, a szeretet, testet öltve jelenik meg a színpadon. Az előjáték után következő, 2 felvonásos, 12 jelenetet felölelő tulajdonképeni vígjátékban pedig a „Volksbuch" összes alakjait symbolikusan lépteti fel: a császár a bűnnek és a bánatnak, az ártatlanúl szenvedő császárné a hitnek, a két királyfi, Ferencz és Leo, pedig a világi és az egyházi lovagságnak jelképes alakja. Ezeknek a kompoziczió szempontjából szörnyszülött drámáknak mindegyike készei foghatóan tanúskodik arról, hogy szerzőjük a szinpad létezéséről és követelményeiről teljesen megfeledkezett. A fantasztikus felé hajló költészetnek a legerősebb lökést épen Tieck adta meg. Mig például Seliröder a fősúlyt a szinszerűségre helyezte és a weimariak a szinszerűséget költői értékkel iparkodtak párosítani, addig Tieck drámái, az egyes részletek kiválóan szép és igazán poétikus volta daczára csakis könyvdrámák és legfeljebb fantázia alkotta színpadra valók, mely mindent megtűr, mindenre alkalmas. De a nyelv és a metrikus formákkal való visszaélésben is igazi romantikus Tieck. Hogy mesterkélt, olasz és spanyol eredetű vers- és strófaformáihoz elégséges rimet és assonánezot teremtsen, nemcsak régies, elavult szóalakokhoz folyamodott, hanem sokszor helytelen, a nyelv szellemével ellenkező és a nyelv törvényeibe ütköző szóalkotástől, újítástól sem riad vissza. Trochaeus helyett jambus és viszont, ez nála közönséges ! Mesterkélt rimelésében még a szabadosság határán is sokszor túllép. Drámáinak technikai és verstani pongyolaságát még barátja Schlegel A. V. is keményen megrótta.