Református gimnázium, Miskolc, 1900

20 mes reménytől eltelve, hogy az uralkodó herczeg kétségkívül őt fogja feleségül választani, Aschenbrüderhez intéz: „Was gibst du mir Aschenbrödel, wenn ich dich zur Kammerfrau meiner Hofdame mache ?" A két főhős Diódat és Astolf. a leggyengébben konstruált jellem. Eltekintve nagyon is gyengén motivált, csakis a tündér befolyásából érthető szerelemre lobbanásuktól, halvány, élettelen vonásaikkal állandóan csak a háttérben állanak. A különben életrevalóbb Astolf imádottjának üvegpapucsa, a természetétől fogva is sentimentálisabb Diódat pedig Claribellejének 100 éves arczképe felett mereng, ábrándozik tétlenül. Passiv, holdkóros, resignált szerelmükben tettek helyett verseket faragnak. Astolf cselekvő szerepét Pernullo, D.odatét pedig Chrysolide tündér veszi át Inkább sajnálatraméltó és komikus, mint életteljesen naiv benyomást tesznek. Kedves, megnyerő, inint a népmesében Aschenbrödel alakja, bár az ő megjelenése sincs hijjával az ellentmondásnak. Ez a naiv, ártatlan, mindenkitői elhanyagolt, lenézett, lealázó helyzetben felnevelkedett árva is, mihelyt a tündér varázsvesszőjének közelébe ér, mintha ártatlanságából valamit veszített volna. Az udvari bálon mint modern szalonban s nem a kandalló mögött nevelkedett hölgy lép fel és beszél. „Seit Mutter Eva sprach kein Weib so klug" mondja róla III-ik felvonásban Ursula. De ettől eltekintve Aschenbrödel, a szegény, apától s testvérektől megvetett árvák typusa, a darab legéletteljesebb, legsikerültebb alakja. A mi végül a darab külső formáját, a helylyel-közzel trochaeusokkal kevert rimes és rímtelen jambusokat, és a nyelvezetet illeti, ez már előre sejteti velünk a későbbi Platent, a nyelv és verstechnika páratlan nagy mesterét. Már itt is látjuk azt, a mi későbbi drámákban ismétlődik, t. i. hogy a verses alak prózával váltakozik a tartalom több-kevesebb költőiessége szerint. A költőileg magasabban álló személyek ajkaira kötött, az alacsonyabb ranguakéra pedig kötetlen beszédet ad. Midőn Platen fantasztikus, vagy meseszerű romantikus drámáinak ezen elsejével elkészült, ugyanazon év nov. 10-én Schelling házában, barátainak bizalmas körében felolvasta és nagy tetszést aratott Schelling lelkesedését igy ecseteli naplójában : „Schelling liess dieses Erstlingsprodukt meiner Muse hocli leben. „Claribella (der Naine der einen Heldin des Lustspiels, eines Dornröschens, das nach hundertjilhrigem Schlafe erwacht), rief er, in alle Ewigkeit! Möge sie nach hundert Jahren ebenso frisch und bltihend sein, als lieute." Unmaga is megvolt művével elégedve, legalább is ezt árulják el naplójának következő sorai: ..Es ist ein grosses Werk, über das sich ein hoher Wohllaut der Sprache und eine unbesiegbare Heiterkeit des Lebens ergoss." Hasonló önelégült hangon ir róla barátjának, Fuggernek is. De nem hiányoztak a gáncsoló vélemények sem. Rückkert, Jean Paul, Fugger, sőt a költő szülei is elég kifogásolni valót találtak rajta. A legszigorúbb kritikát azonban az öreg Knebel (1744—1834), Raniler

1) lelkes tisztelője, a weimari udvarban Konstantin herczeg nevelője, mondotta fölötte. Ez a klasszikus képzettségű és költői lelkületű ember a romantikusok üres érzelgőségével egyál talában nem tudott megbarátkozni s midőn Plat n ezen romantikus stylusú prámáját neki megküldötte, a többek közt ezeket irta válaszkép: „Von der beigefügten, sogenannten Komödie mag ich nicht reden. Sie scheint mir eine ') Ramler K. V. (17SF—1798.) anakreontikus költő Horatius mintájára irt kl. ódáiban főleg Nagy Frigyest dicsőitette. Formailag kifogástalan költeményei mélyebli benyomást nem keltenek. Formai tökélyre emelkedve, e tokintetben nézetei, Ítéletei bizonyos tekintélylyel dicsekedhettek. Nagy költők, pl. Lessing is, vele nézették át munkáikat. Goetlie és Schiller bírálatát R.-ről 1. a Xeniakban.