Református gimnázium, Miskolc, 1898
- .29 tétből, de más betegségi esetekre is kiterjesztve figyelmét. A betegnek talált vagy önként jelentkező tanulókat magához rendeli, alaposan megvizsgálja, gyógyítja; az év elején beoltatlannak talált 12 éves tanulókat újra oltja, az ének és torna alóli felmentéseket szigorú vizsgálat alapján ajánlatba hozza, a szegényebb tanulókat dij nélkül kezeli, az esetleg ragályos betegeket a többi lakótársaktól elkülöníti, szóval lelkiismeretesen felvigyáz a tanári karral együtt arra, hogy — a mennyiben a tanintézettől függ — tanulóink kellő orvosi felügyelet alatt álljanak ós egészségöket megőrizzék. Uj épületünk jól szellőztethető, magas tantermei, tiszta folyosói, tágas udvara, nagy tornacsarnokunk, mely a tantermekkel együtt mind parkettel, kemény tölgyfaburkolattal van ellátva, ugy a tanári kar, mint az ifjúság egészségére is határozott jótékony hatással van, a nagy különbséget a régi épületben való nyomorgás ésa mostani állapot között hálás szivvel mindnyájan érezzük. A lefolyt iskolai év azonban még nem volt reánk nézve minden bajtól ment, mert az országszerte uralkodott influenzajárvány tanítványaink között is sokakat hosszasabban betegekké tett s így a, tanóramulasztások számát növelte, bár azok száma igy sem haladja lul a múlt évi mulasztásokat. Három tanítványunkat ragadta ki közülünk ez évben a halál. Az egyik Klein Jenő 8. oszt. tanuló volt, a ki 1898. október 12-én atyja gőzgépének vizsgálgatása közben, az által agyonzuzatott; a másik Sántha András 3. oszt, tanuló, ki 1898. október 31-én halt meg al hasi hagy mázban, a harmadik Andor Béla 7. oszt. jeles tanuló, a ki sorvadásos baja miatt már az év elején felmentetett a rendes órák látogatása alól és a kit szenvedéseitől 1899. május 24-én váltott meg a halál. Legyen áldott emiékök, bánatba merült szüleiket vigasztalja meg a jó isten. Ellenőrzés. Fegyelmi állapot. Tanácskozások. Az iskolai rendtartás által előirt módszeres és ellenőrző tanácskozásokat ez évben is rendesen megtartottuk s azokon az iskolai élet több fontos és apróbb dolgait megbeszélés tárgyaivá tettük, a tanulók erkölcsi magaviseletét és a tanulmányokban tett haladásukat megbíráltuk, az évharmadok végén karácsonykor ós húsvétkor értesítők utján tudattuk szüleikkel s gyámjaikkal; ahol a szükség kívánta, a tanulókat lakásaikon is felkerestük, minden eszközt felhasználtunk arra nézve, hogy tanulóink ugy erkölcsi, mint előmeneteli tekintetben megfeleljenek a szigorú rend és műveltség kívánalmainak. A minden iskolában előjövő apró fegyelmi vétségekért al-