Református gimnázium, Miskolc, 1895

7 — mégis mindig ugyanaz marad. Ama folytonos változás, a szakadatlanul működő anyagcsere eszközli a természeti világ fejlődését. A szerves világ egyedei elpusztulnak: állat, növény — idejét leélvén — porrá lesz. De nem semmisül meg. Átalmegy a szervetlen világba, a hol alkatelemeire bomlik; ez alkatelemekel aztán új vegyalakokban, mint tápszereket, a szerves világ újra felveszi. A szervetlen világ maga is változásnak van alávetve. A kopár kőszikla elporlad és termőföld lesz belőle. Barlangok vannak, melyekben a cseppkőképződés folytonos; bent a föld gyomrában pedig ásványkristályok állanak elő. Hogy ezen folytonos változás daczára a nagy természet képe mégis mindig ugyanaz marad, ezt okvetlen egy az anyagkan rejlő hatalmas, szabályozó erő okozza. És ez az erő az összhang (harmónia). Az állatvilágnak szükséges élenyt mintegy a növények gyártják, ezeknek viszont az állatvilág által kilehelt szénsavra van szükségük. És nagy baj lenne, ha ez a harmonikus anyagcsere egyszer megszűnnék. Az állatvilág a szénsavval saturáll légben megfulladna; vagy megfordítva a növényzet — szénsav hián — elpusztulna. Íme! ily nélkülözhetetlen, harmonikus rend, a kölcsönös anyagcsere fűzi össze a természet három országát. A világon létező minden tárgyban, alkotásban is megvan a harmónia már azáltal, hogy az azon czélnak, melyre alkottatott, megfelel. De ha közelebbről vizsgáljuk őket, észrevehetjük rajtok a részek harmonikus elhelyezéséi, vagyis az alaki harmóniát, azaz symmetriát. Az alakbeli harmónia vagy symnietria tehát az érzékelhető alkotások azon szerkezeti tulajdonsága, mely szerint azoknak részei egy középvonal (tengely), vagy egy középpont minden oldalán egyenlő távolban és egyenlő tömegekben helyeznék el, úgy hogy ha e részeket azon tengely, vagy középpont körül egymáshoz forgatjuk, azok egymást teljesen födik. Ezt a tulajdonságot közönségesen a symmetria szóval, mint műszóval, jelöljük.*) A világegyetem nagyszerű rendjét a világtestek anyagában rejlő vonzási erők (nehézkedés) állandó összehatása szüli; ezen erők harmonikus megoszlása tartja fenn és vezérli pályáján az égi testek millióit. Sejtették már ezt. az ó- és középkor csillagászai.*") Az újkori tudományosság aztán fokról fokra megállapította azon egyetemes törvénvt (a vonzási, nehézkedési erőt), mely a világ rendjé*) A symmelria szó a görögből ered szünmetrein = összemérni. Magyarban az „összméretes" szó helyettesítené, de még nem birt állandóvá lenni. **) Az egyiptomi csillagászoktól tanúit Mózes A görög tudósok Alexandriában érintkeztek az egyiptomiakkal s úgy itt, mint Görögországban tovább fejlesztették ezeknek tudományát, mit az egyiptomiak a vallás tilalma miatt nem tehettek. Főleg Crotoni Philolaus (Architas tanítványa 450 körül kr. e.) Samosi Aristarchus (alexandriai mathematikus és csillagász, 260 körül Kr. e.) és assosi Kleanthesz (Stoicus bölcsész, Zeno tanítványa 260 körül Kr. e.) a föld vonzó erejéről, s a földnek részint tengelye körüli, részint nap körüli forgását tanították s ezért a vallás megvetésével vádoltattak.