Református gimnázium, Miskolc, 1892

8 Midőn a tanintézetünkön kivűl történő tanügyi események folyamát hazánk és a külföld téréin figyelemmel kisértük, kiváló gondot fordítottunk a tanári karral együtt saját tanintézetünkre, tanuló iíjainknak jó erkölcsben, egyházi, hazafias szellemben nevelésére, tanítására, a tanári kar által kiválasztott tankönyvek s megállapított tanrend alapján, melyeket iskolai tanácsunk is helybenhagyott. Az 1892/93-ik isk. évet lelki örömmel nyitottuk meg szept. 8-án, reggel, ünnepélyesen, a nagy hallgató teremben isteni tisztelettel, ennek végezte után a törvények felolvasásával. Beíratott az 1892/93-ik évre részint rendes (szept. 1—6), részint rendkívüli időben a tanári kar és a püspöki hivatal, mint egyházi főhatóság engedélye mellett 391, tehát 30-al több tanuló, mint az előző iskolai évben. —- Ezen szaporulat városunk népesedéséből magyarázható meg, mely sokat nyert a vasüti üzletvezetőségnek Miskolezra lett áthelyezésével is. A rendes tanításokat szept. 8-án kezdtük meg és folytattuk azt kellő erélylyel, buzgósággal f. évi jun. 17-ig. Azonban egyik tagtársunk Kun Pál, tanári karunknak lelkiismeretes buzgó tagja, a történelem szakavatott tanára, munka közben megbetegedvén, 1892. decz. hó elején csak most kezd magához jönni. Bárcsak a gondviselés, a tanítás terén gyakorlott bölcs tanárt még sokáig megtartaná tanintézetünknek. Hogy pedig tanártársunk betegeskedése miatt tanítványaink előmeneteleikben csonkúlást, hiányt ne szenvedjenek, a tanári kar betegeskedő collegájának tanóráit a legjobb belátása szerint beosztotta, az illető osztályokban hűségesen tanította azon collegialis önzetlen szeretetből folyó elv alapján, hogy a sors csapásai mindnyájunkkal közös, a segély pedig emberbaráti kötelesség. A tanári karnak ezen jótékony intézkedését az iskolatanács, az igazgató hivatalos jelentése mellett, helybenhagyólag fogadta betegeskedő tiszttársunk állapotának fájdalmas részvétével. Midőn szeretett barátunk és tiszttársunk beteges állapota őszintén érző szívünk fájdalmas húrjait érintette, aggodalomba helyezte és tartotta, az 1893-ik év január 20-án reggel azon mindnyájunkat megdöbbentő tudomásunkra jutott hír, hogy főgymnasiumunknak igazán, őszintén tisztelt bölcs kormányzója Bizony Tamás meghalt 1893. január 19-én éjjel, 81 éves korában. Tanintézetünk a szomorú tény tudomása mellett azonnal gyászba öltözött; tornyára kitűzettük a gyászlobogót. Egyházunk elöljárósága az egyház, iskolatanács és a tanári kar nevében gyászlapot adott ki. A tanári kar a gyászba borúit családnak fájdalmas részvétét küldöttségileg fejezte ki. A dicsőült szellem porhüvelyét záró koporsóra a hálás emlékezés babérkoszorúját tette az ifjúságéval együtt. Kikísértük a csabai kapu utczán fekvő népkert helyiségig a