Református gimnázium, Miskolc, 1883
VII. philosophia libros, qui jam illis fere se aequarunt, stúdiósé legas" e'sggé bizonyitják, hogy fiának magaviseletével nem volt egészen megelégedve. Ezen rövid, de szükséges kitérés után vizsgáljuk meg alaposan, hogy Ciceró minő szándékkal irta „de officíis"-ét. Midőn Cicerónak alapúi fölvett müvét ismertetni akarjuk, kettős feladattal kell megküzdenünk. Elsőbben szólnunk kell azon czélról, melyet Ciceró ezen művének megírásával fiát illetőleg elérhetőnek vélt; aztán azon út és módról, melyen föltett szándékát elérni igyekezett. A körülmények bonyolultságához és magának — a kölességekről iró szerzőnek — kétes helyzetéhez képest e mű Ciceró összes bölcsészeti művei között bizonyára a legjelentékenyebbekhez sorozható. Ciceró római volt aszó szoros értelmében, ki a bölcsészetet nem az abból meríthető szellemi előnyökért tanulmányozta, hanem mivel állátta azt, hogy a bölcsészeti ismereteknek bizonyos fokú megszerzése szükséges ahhoz, hogy az ember, — mint szónok — bizonyos hirnévre tehessen szert. Ha elismerte is azon hasznot, melyet a bölcsészet tanulmányozása minden azzal foglalkozónak tagadhatatlanul nyújt.; mégis azt állitá, hogy az emberi természet inkább a gyakorlati életre utalja az embert, mint az elvont tudományokra és inkább a tevékenységben rejlik az élet czélja, minthogy a tudomány legtöbbször tökéletlen és hiányos, hacsak azt a tevékenység nem követi. A bölcsészet czélja szerinte a gyakorlati élet kellő meghatározásában és lehetőleg boldog állapot feltételeiben keresendő. Ezért első sorban Sokratest dicséri, aki a philosophiát — a physica kérdésével való üres foglalkozástól a helyes irányba — az ethica terére irányozta és bölcsészeti értekezéseiben a clialectica, metaphysica és physica az ethicával szemben háttérbe lépnek és csak gyakorlati szempontból van róluk szó. Az ethicával behatóan foglalkozott ugyan Ciceró, de arra nem volt elég tehetsége, hogy önálló rendszert hozzon létre, mivel nem birt elég alapos bölcsészeti kép-