Katolikus gimnázium, Miskolc, 1943

4 Venkovits Mihály Egy zord novemberi napon kikísértük utoisó útjára Venkovits Mihályt. A természet haldoklott, utolsókat sóhajtott az ősai szél fájdalmas nyögésében. Mintha velünk érzett volna, mintha sírt volna a fiatal kilobbant élet felett! A letarolt föld, a zizegve hulló 'alevelek az elmúlás gondolatát ébresztve, komor hátteret adtak a gyászmenetnek; mélyítették fájdalmunkat. Venkovits Mihály meghalt! örök pihenésre fogadta be meggyötört testét a föld, lelke azonban a .szenvedésekben megtisztulva szállt az l rhoz, hogy számot adjon rövid életéről. Az élet rendje, hogy a- fiatalabb temesse el az öreget, hogy az apa koporsójánál a fiú álljon, hogy a tanárról a tanítvány írjon .nekrológot. Venkovits Mihály ezt a rendet megbontotta: az apa, a tanár állt korai sírja, felett. líövid életet futott meg! Csak készült a nagy hivatásra, a gyermeknevelés nehéz munkájára, csak próbalépéseket tett a gyakorlat útján, mikor buzgó ambíciójában .letörte a halál. 1907 március 11.-én született Miskolcon. Középiskolai tanulmányait a világháború utolsó évében kezdte intézetünkben; itt is szerzett érettségit 1927-ben. — 1937-bem ideiglenes alkalmazást nyert arnyaintéz et éné 1: aihol imi>n(

1 diák járt, most mint tanár lépte át a küszöböt. Egy osztályt vezetett nagy odaadással, acélos lélekkel, gyermekei szerették s mikor érettségire vihette volna, őket, összeroppant; nem szedhette le gyümölcseit. Ma gában hordta a gyilkos kórt! Háromszor rohanta meg- kétszer diadalmaskodott rajta ellenálló ereje, de harmadszor végleg lenyomta. Egy évig birkózott vele! Már-már azt hittük, hogy talpra áll s munkáját löytathatja, de elhatalmasodott rajta; nem tudta megmenteni <sem az orvostudomány, sem a hűséges hitvesi ápolás. 1943 november 26 án örök álomra hunyta le szemét. Jeles diák volt, a szorgalom, a kötelességteljesítés mintaképe. I'gyanaz maradt, mint tanár is! "Szeretettel csüggött tanárain, tisztelettel övezte kollégáit. Tanítvány maradt ö azután is. Azt az ideált építette tovább a gyermekekben, amelyet .az ő lelkébe véstek tanárai. Valami különös finomsággal tudott foglalkozni a gyermeklélekkel. Magához engedte, barátjává szegődött, mégsem esett csorba tekintélyén; meleg, közvetlen viszonyt tudott teremteni tanár és tanítvány között. Az iskolának élt! Szabad perceit, önművelésre, az iskolai munka előkészítésére, tanítvánlyaival való közvetlen érintkezésre szentelte. A legszentebb eszményeket ültetgette lelkükbe, melyek benne a leg dúsabban éltek. Tudásszomj égette lelkét, szerette a könyvet. Hetedikes diák korában tanításból megtakarított filléreiből megvette a nagy Pintért, később is minden pénzét könyvekre áldozta. Még utolsó napjaiban is, mikor már mozdulni sem tudott, könyveikét kért a könyvtárból. Ilyen szárnyaló léleknek ilyen gyenge porhüvelyt kellett magára öltenie! Nem tudott benne kiteljesedni egy egész élet munkája.