Katolikus gimnázium, Miskolc, 1940

11 Valláserkölcsi nevelés. A politikai:, társadalmi és gazdasági harcokhoz, melyeknek izgalmai az emberi lelkeket az utolsó két évtized alatt úgyszólván állandóan fogva tartották, az utóbbi években tűzzel és vérrel, önfeláldozással és nélkülözésekkel teljes fegyveres küzdelem is csatlakozott, mely éppen a jelen tanév folyamán, szinte minden oldalról körülvett bennünket s otthonunkban, hazánkban is éreztette hatását. Politikusaink, társadalomtudósaink sokféleképen igyekeztek magyarázni a harcok és küzdelmek okát és célját, de szavaikon és fejtegetéseiken át — még ha nem mondták is — mindenki érezte, hogy a látható harcok külszíne mögött láthatatlan világnézeti harcok tombolnak s rombolnak talán sokkal erősebben, mint a búvárhajók torpedói vagy a repülők bombái. Egyfelől a krisztusi, másfelől a különböző helyeken és időkben különféle alakban jelentkező átheizmus és más világnézet vívja elkeseredett harcát, melyből győzelmesen az elsőnek kell kikerülnie. Ez a harc régen folyik s még sokáig fog tartani. És bár Kriszítus Ígérete szerint tudjuk, hogy győzni a keresztény világnézet fog, mert az Ember tragédiája-beli „tagadás szelleme" niem lehet hatalmasabb, mint az Alkotó, az atheista világnézet nyilt vagy alattomos támadásai ellen fölvértezve kell állanunk s ifjainkat is föl kell készítenünk, hogy míg maga az Egyház győz, egyeseknek lelke veszendőbe me menjen. Mint maga Krisztus, az ő legszentebb példáján indulva, mi is azon voltunk tehát minden erőnkkel, hogy akiket Isten nekünk adott,, tanári, nevelői gondjainkra bízott, azokból egyetlen egy el ne vesszen! Ez az elgondolás volt alapja az elmúlt tanévben tanári karunk egész nevelő munkájának, mely — ha lehet — talán az eddiginél is magasabbrendű s tökéletesebben vallás-erkölcsi alapokon nyugvó volt. A népek és nemzetek sorsát intéző .isteni Gondviselésbe vetett mélységes hit és bizalom áradt ki minden egyes tanár előadásaiból, az ifjakkal folytatott bizalmas, szinte atyai és jóbaráti társalkodásából s ezen át igyekeztünk bensőségessé, mélyen a lélekben gyökerezővé tenni ifjaink vallásosságát, erkölcsi szilárdságát, mely nem hervad el, amint az iskola küszöbét elhagyják, hanem elkíséri őket az egész életen át. Különlegesen is ennek a célnak a szolgálatában állott vallásoktatásunk. Az alsó négy osztály tanulóit Beck Pál, a felsőbb osztályokat Péchy Alán dr., intézetünk rendes hittanárai, a görögkatolikusokat Kozma János püspöki tanácsos, hitoktató ilyen irányban vezették a hittanítás keretében. Ezt a célt szolgálták vasárnapi és ünnepi exhortációik, melyek a hitigazságok és erkölcsi parancsok egyszerű fejtegetésein túl, az ifjak fogékony és tudnivágyó lellkét a ma kérdései-