Katolikus gimnázium, Miskolc, 1938

6 a sapka a fején és vele nagyobb lett-e? Otthon is még két napig ez volt a legnagyobb gondja és büszkesége. Szeptember 8-án, Kisasszony napján jött először iskolába: évnyitó Veni Sancte. Anyuka, Apuka még elkísérte, de csak bekísérte az udvarra,, és ő ment az elsősök közé, ahol hamarosan megismerkedett három tanárnévvel: Kronberger, Sólya, Füster tanár urakéval. Az osztályfőnökök. Nézegette őket, egyikről-másikról már hallott is, és találgatta, melyik lesz az övé! Az egyik elgondolásnál elkomolyodott, a másiknál örült, a harmadiknál nem érzett semmit, még nem hallott róla semmit. Sorbaálltak és bementek a Minoriták templomába. Ezer diák, ezer szülő. Ezek aggódó szívvel fohászkodtak az élet útjain megismert igazságos, jóságos Istenhez; amazok ártatlanul, tapasztalatlanul, de bizalommal és hittel imádkoztak énekelve: Veni, Veni! Jöjj el Szentlélek Isten! — Mise után a szülők, tanárok székekre ültek a gimnázium udvarán, ők ott álltak az emelvény előtt, honnan az igazgató úr beszélt szépen. Mondotta, hogy hogyan kell majd dolgozni, hogy derék emberek legyenek, istenfélő, hazát szerető magyarok legyenek és mást is sokat, de nem tudtak sok mindent megjegyezni, mert nekik sok volt. Ünnepély után ők az udvaron maradtak és lett belőlük I. A., I. B., I. C. osztály. És megindult az életük a gimnáziumban. Belép a tanár első ízben az első osztályba, és nem is sejti, mert az élet, a foglalkozás esetleg közönyössé teszi, hogy mi van azokban a kis. emberkékben, akik kíváncsian nézik, mind csodavárók ott a padokban. Az életrajzok mind kitérnek erre az első találkozásra, és a tanárnak gondolni kell erre, mert ez az első találkozás, ez az első benyomás végigkíséri a diákot a gimnáziumon, de az életen is. Amilyen közvetlen és bátorító, családias annak a tanárnak az első megjelenése, aki felírja nevét a táblára és így bemutatkozva végigmegy az osztályon, mindenkit megkérdezve: hát neked mi a neved?, hova való vagy?, szeretsz-e itt lenni? kit hagytál a faluban?, otthon? ép olyan leverő, dermesztő, ha leül mindenható pózzal a félelmetes katedrára, és megkezdi az órát. Ne sajnálja a tanár a tréfát, a humort az első osztályban — más osztályban sem —, mert szinte csillog a szemük ma is, midőn vagy írásban, vagy szóval említik, hogy F. D. tanár úr vidám, tréfás hangja eloszlatta a félelmet, és hideg árad a szavakból, midőn írják: dermedten ültünk az órákon. Heterogén kis társaság ül az első osztályban, szinte egyenkint más a nevelésük, a családi körülményeik, a szokásaik, a beszédmodoruk, a viselkedésük, a ruházatuk. A tanár itt inkább a nevelőt lépteti magából előtérbe. Egységesíteni kell a kis társaságot. Állandóan figyelni kell őket és összehangolni: a városi és társadalmi nevelést kapott fiúcska neveié-