Katolikus gimnázium, Miskolc, 1938

34 padokban. Lelkük a Felvidéken bolyong. Tanár, tanítvány mérlegeli a körülményeket. Mi lesz, liogy lesz. Tanítás után siet mindenki haza lesni és várni, mit mond a rádió. Végre este 10 órakor felcsendül a magyar imádság és a magyar miniszterelnök örömtől reszkető szava csendül bele a magyar éjszakába: Mienk Kassa, Léva, Érsekújvár, Komárom,.... November 4-én boldog, csillogó diákszemek csillannak meg az iskola udvarán. Harsog a Minoriták templomában a Te Deum laudamus. Büszkén lengenek az új trikolórok az intézet ormain. Ünnepelni sorakozik az intézet udvarán diák, tanár vagy ezren. Felcsendül a Szózat talán soha olyan szépen, mint akkor. Igazgató hátán végigfut a jéghideg borzadály, mikor a 20 éves multat idézi és örömdiadalba csap át szava, mikor a pillanat diadaláról szól. „Korán gyűlt lakomára a varjúsereg. Jönnek a honfoglaló haclak. Bús tárogató szól. Jönnek Thököly, Rákóczi szabadságra éhes kuruc farkasai. Jönnek Görgei huszárjai, Damjanich vörös sipká:ai, a kárpáli és doberdói szenvedők. Jönnek mind, akik éltek, harcoltak és meghaltak a szabadságért. Jönnek, akik tervezgettek, gondolkoztak, építettek és lantot pengettek a magyarságért. Döntő harcára most sorakozik a magyar erő... Hiába vették az érchonvéd fejét sárkányfő, ha levágod, százszor kinő. A felvidék csak annak hódol, ki jobban szereti a szabadságot, mint szerette kuruc és vörös sipkás." Ünntpély után munkánk folytatására siet mindenki. Nem érünk rá sokáig örülni. Szólít a kötelesség. A rablógyilkos elvehet minden kincset és életet orozva, de az isteni igazságszolgáltatást nem kerülheti ki soha. Az országgyilkosok azzal bűnhődtek, amivel a magyarság ellen bűnt követtek el. Szent hazánkat akarták a föld színéről eltüntetni és az ő országuk tűnt el Európa térképéről. Tudja ezt minden diák és várja a további isteni igazságszolgáltatást, mert hite, hogy jönni fog. November 10-én ünnepélyes bevonulás Kassára, a Nagyságos Fejedelem városába. Miskolc városa megtelik várakozókkal. Utcákon autók ezrei. Ezrek szabad ég alatt alszanak. Ezer diáknak fáj, hegy nem tud jelen lenni. De hopp. Az izzó Jiazafiságtól átitatott diák megtalálja a módját. Hangszórót szerelnek fel az intézet udvarán és szitáló esőben ott hallgatják végig mély áhítattal a rádió közvetítését. Soha el nem múló emlék. Ezt a képet látták volna a kételkedőik. A jelenetet művészi fantáziának mondották volna képen látva, de a valóságban látni, szinte félelmetes nekik. Ezt az ifjúságot megingatni nem lehet. Ujabb felhívás. Olvasni valót, magyar könyveket a felvidéki