Katolikus gimnázium, Miskolc, 1937

28 fiaink fáradhatatlanságát, ami húsvétra gond nélküli ünnepeket szerzett nekik. Szülői értekezletek, tanácsok szülők részére, pályaválasztási tanácsok. Szoros kapcsolatot tartottunk a szülőkkel. Ezért az intézet tanárainak fogadó óráit a szerdai napra tettük, hogy alkalmuk legyen a szülőknek mindegyik tanár úrral egy délelőtt tárgyalni. Tudjuk, hogy a szülők a nehéz megélhetési gondok miatt minduntalan nem tudnak hivatásuktól elszakadni. Szülői értekezleteket is a késő esti órákban tartottuk, hogy lehetőleg mindenki eljöhessen. Egy alkalommal az egész tanári kar Diósgyőr-Vasgyárba kiment, és ott tartottunk szülői értekezletet. A szülők ezt nagy hálával fogadták, és nagy bizalommal és őszinteséggel fogadták meg tanácsainkat, és kértek útbaigazításokat. Nemcsak előadás megtartásával igyekeztünk közös nevelési elveket felállítani, 'hanem egyéni beszélgetésekkel is. Megmutattuk az utat, hogyan kell otthon a tanulók munkáját ellenőrizni, nevelésüket irányítani, testi tisztaságukra ügyelni, egészségi állapotukra vigyázni. Gyenge tanulók szüleinek megmagyaráztuk, hogy kár fiaiak életét elkeseríteni olyan tanulmányok végeztetésével, mihez a tanulónak sem kedve, sem tehetsége nincs. Ilyen esetekben tapintatosan megmagyaráztuk, hogy a foglalkozási ágak között ma már eltűntek azok az elválasztó falak, amik a szülőket ezektől a foglalkozási ágaktól visszariasztották. Ma a kereskedő és ipari pálya nemcsak elismert foglalkozás, de elismert társadalmii pozíció is. Érdekes, hogy a tisztviselő osztály ezt már látja, és fiait nem föltétlen akarja tisztviselői pályák felé irányítani. Van azonban oly réteg, mely ezt megérteni nem akarja. Nem akarja megérteni, hogy az iskola a tehetségtelent nem viheti előre a tehetségesek rovására, mert ezzel árt. hazájának. Az ilyenek nem törődnek tudással, lelkiismerettel, csak bizonyítvány legyen, és elvárják, hogy a tanár lépjen az álhumanizmus útjára. Hányszor halljuk: jó fiú, szorgalmas, de gyenge tehetségű, szülei szegények stb. Nem látják be, hogy az> ilyen folytonos jóindulat szerez egy nyomorult elégséges érettségi bizonyítványt, újabb támogatással szerez is egy állást, de ott tehetetlensége miatt lemarad, és az álhumanizmus így teremtett egy elkeseredett egzisztenciát. — Igényét tehát megnöveltük, de kenyeret nem adunk neki hozzá. Nem lett volna-e jobb, ha annak idején, mikor még lehetőség volt reá, kisebb igényű pályára ment volna. Hányszor jönnek vissza régi tanítványaink teli panasszal, hogy hivatali pályájukon nem haladnak. Az ilyennek több esetben utána néztünk, és azt kellett látnunk, hogy te'lietségtelensége miatt marad vissza. Ezzel szemben X