Katolikus gimnázium, Miskolc, 1935

fáradozásaikat! Sem a tanártestület, sem fiaink el nem felejtik a ferences kedvességet! Fiaink közül többen levelezésben állanak Sza­léz atyával, aki most is élteti őket fáradhatatlan jóságával. Ezt kü­lön is megköszönjük. Hogy részt vettünk az egyházi év megnyilatkozásaiban, hogy szentmiséinket együtt mondottuk a pappal, hogy ápoituk a szép éne­ket, a liturgikus éneket, hogy szerettük a Salve reginát, hogy kápol­nánkban egész télen át voltak nem kötelező szentmisék szépszámú önkéntes hallgatókkal, hogy a kongregációt alsósok és felsősök cso­portjára osztottuk és mindenképpen lelket szerettünk volna beléje önteni, mindezek részint magától értődő ügyek, részint részletesen beszámoltunk róluk a tavalyi értesítőben, részint másutt számolunk be róluk. Ezek inkább megszokott jelentések. Uj utakat keresve túl szerettünk volna rajtuk emelkedni. Aki nagyon szeret, az nagyon ta­lálékony. Egyelőre csak azt érezzük, hogy sok a kitalálnivaló és adja Isten, hogy olyasmit találjunk ki, amivel egészen közel férkőzünk az ifjúsághoz. Volt az igazgatónak egy egészen meghitt, nem is hirdetett, nem is propagált „köre", amelyet egymás között megbeszélő körnek ne­veztek a fiúk, de okos és kedves óvatossággal mindig pianissimo ej­tették ki ezt a nevetlen nevet, mert még az árnyékától is féltünk annak, hogy „kör", „egylet", „gyűlés" névvel illessük. Legjobb volna IZÉ-nek nevezni: mert talán így a név fejezné ki legjobban, hogy itt nem köt sem szabály, sem kényszer, sem tagdíj, sem semmi. Ide csak az jött, aki meghitten akart beszélgetni arról, ami kinek-kinek a szi­vén volt. 15—20 fiú szokott ide szombaton délután befutni és beszél­getés folyt arról, amit a fiúk akartak. Szóba kerültek pályaválasz­tási, hivatásra vonatkozó, gazdasági kérdések, a társalgás művésze­téről szólók, a nép és az intelligencia viszonyáról szóló. Szóval Quod­libet, amely telve volt érdekes közbeszólásokkal, közvetlenséggel és melegséggel. Benne a keresztény világnézet gyökerei kerültek tag­lalásra, közös megtárgyalásra. A gárda hálás, ragaszkodó közönség­nek bizonyult, zaklatta és várta a szombatokat, hozott egy-egy pro­szelítát, akit maga fogott, maga gyúrt és maga iktatott be abba az együttesbe, melynek egyetlen törvénye volt; az öregebbnek nagy­nagy szeretete azokkal a fiatalokkal szemben, akik hajlandók ne­mes, tartalmas barátságkötésre. Nem tudjuk, lesz-e folytatása. Magyarságunk tehát egy tovön termett vallásosságunkkal. Alap­gondolata: aki az Isten törvénye szerint él, aki szereti az Istent, az legjobban szereti a hazáját s mindazt, amit ez a nemes, szent foga­71

Next

/
Oldalképek
Tartalom