Katolikus gimnázium, Miskolc, 1935

fáradozásaikat! Sem a tanártestület, sem fiaink el nem felejtik a ferences kedvességet! Fiaink közül többen levelezésben állanak Szaléz atyával, aki most is élteti őket fáradhatatlan jóságával. Ezt külön is megköszönjük. Hogy részt vettünk az egyházi év megnyilatkozásaiban, hogy szentmiséinket együtt mondottuk a pappal, hogy ápoituk a szép éneket, a liturgikus éneket, hogy szerettük a Salve reginát, hogy kápolnánkban egész télen át voltak nem kötelező szentmisék szépszámú önkéntes hallgatókkal, hogy a kongregációt alsósok és felsősök csoportjára osztottuk és mindenképpen lelket szerettünk volna beléje önteni, mindezek részint magától értődő ügyek, részint részletesen beszámoltunk róluk a tavalyi értesítőben, részint másutt számolunk be róluk. Ezek inkább megszokott jelentések. Uj utakat keresve túl szerettünk volna rajtuk emelkedni. Aki nagyon szeret, az nagyon találékony. Egyelőre csak azt érezzük, hogy sok a kitalálnivaló és adja Isten, hogy olyasmit találjunk ki, amivel egészen közel férkőzünk az ifjúsághoz. Volt az igazgatónak egy egészen meghitt, nem is hirdetett, nem is propagált „köre", amelyet egymás között megbeszélő körnek neveztek a fiúk, de okos és kedves óvatossággal mindig pianissimo ejtették ki ezt a nevetlen nevet, mert még az árnyékától is féltünk annak, hogy „kör", „egylet", „gyűlés" névvel illessük. Legjobb volna IZÉ-nek nevezni: mert talán így a név fejezné ki legjobban, hogy itt nem köt sem szabály, sem kényszer, sem tagdíj, sem semmi. Ide csak az jött, aki meghitten akart beszélgetni arról, ami kinek-kinek a szivén volt. 15—20 fiú szokott ide szombaton délután befutni és beszélgetés folyt arról, amit a fiúk akartak. Szóba kerültek pályaválasztási, hivatásra vonatkozó, gazdasági kérdések, a társalgás művészetéről szólók, a nép és az intelligencia viszonyáról szóló. Szóval Quodlibet, amely telve volt érdekes közbeszólásokkal, közvetlenséggel és melegséggel. Benne a keresztény világnézet gyökerei kerültek taglalásra, közös megtárgyalásra. A gárda hálás, ragaszkodó közönségnek bizonyult, zaklatta és várta a szombatokat, hozott egy-egy proszelítát, akit maga fogott, maga gyúrt és maga iktatott be abba az együttesbe, melynek egyetlen törvénye volt; az öregebbnek nagynagy szeretete azokkal a fiatalokkal szemben, akik hajlandók nemes, tartalmas barátságkötésre. Nem tudjuk, lesz-e folytatása. Magyarságunk tehát egy tovön termett vallásosságunkkal. Alapgondolata: aki az Isten törvénye szerint él, aki szereti az Istent, az legjobban szereti a hazáját s mindazt, amit ez a nemes, szent foga71