Katolikus gimnázium, Miskolc, 1935

ugyanis a gondviselő Isten nagyszerű vezetését, az Isten pedagógia­ját és ezzel együtt magát az Istent is. Míg a legműveltebb emberek­nek is tökéletesen torz fogalmaik vannak a gondviselő Istenről. Leg­többen úgy értik a gondviselést, hogy az imádságos, a templomos ember okvetlenül megkövetelheti, hogy vallásos gyakorlataiért re­kompenzációképpen anyagi jólét zúduljon a nyakába a Gondviselő­től. Innen van, hogy valahányszor ez az anyagi jólét elmarad, az em­berek nagy része fel is mondja a szolgálatot Azzal szemben, aki nem váltotta be a hallgatagon megkötött „szerződés" rája kötelező pont­jait. A keresztény tanítás mélységes finomsága így teljesen anyagi teirületre transzformálódik és így nem csoda, ha az anyagnak egé­szen rabságába dőlt modern ember vallásossága jórészt üres formu­lákban kimerülő érzelgős szívmenedék, hangulatkonglomerátum, ro­mantikus vígaszkeresés. Az Isten gondviseletének legfinomabb és legbensőbb munkájára kell tehát ráirányítanunk éppen az imént vázolt folyamatok révén már a fiatalok figyelmét. A gondviselés legbensőségesebb munkája az, hogy a cinizmus szkilláiból és karibdiszeiből kegyelmének bősé­ges árasztásával mindig és mindenkit ki akar és ki is tud vezetni. Az isteni gondviselés lényege: az Isten személyes, sokszoros és bősé­ges közbeavatkozása az életembe, hogy el ne szakadjak Tőle és a tör­vényeitől. Az isteni gondviselés műve, hogy vezető szülőket adott, hogy körülágyazta ingadozó személyiségemet a bölcseség, a gondos­ság, a jövőbe látó szeretet felkiáltó jeleivel, hogy engem megőrizzen a boldogságnak. Az isteni gondviselés finomsága, hogy a bukás után emberek alakjában küldi felém a fölemelő, bátorító és erőadó tényező­ket, hogy folyamatokat enged átélnem, amelyek közelebb visznek az ő megértéséhez, hogy bukásokkal szégyenít meg, hogy megláttassa vélem az alsóbbrendű és magasabbrendü énem különbségeit, hogy a kettős én tudatára ébredjek, hogy bátorodjak. Az isteni gondviselés legbensőbb munkája, hogy az egész életemet olyan folytonosságnak mutatja be, amely Belőle árad és Beléje torkollik. Olyan folytonos­ságnak, amelynek minden szakaszán speciális teendők lesnek rám és nekem az ő akarata szerint minden szakasz munkáját úgy és akkor kell elvégeznem, amikor és ahogyan ő akarja. A Gondviselés munká­ja, hogy rendre késztet millió eszközzel, hogy tudtomra adja, milyen szigorú egymásbakapcsolódással építette és tervezte meg az életem szakaszait, mennyire megállapította a priusokat, a posteriusokat az emberéletben csak úgy, mint a növény- és állatvilágban és jaj nekem, ha fölforgatom az életszakaszok rendjét; ha nem idejében dolgozom, 29

Next

/
Oldalképek
Tartalom