Katolikus gimnázium, Miskolc, 1935

tehát éppen nem organikus, szerves jelenség, hanem egyenesen oly cselekedet, mely a szunnyadó jóságcsirák helyett a burjánzó bűncsirákat működtette. A szelídség tehát mindig új utakat és lehetőségeket mutat, mindig leleményes életgazdagságot és változatosságot tár fel. Mikor megfeddi a bűnt, kimutatja a bűnös cselekvés, meg a jellem föl fedezetlen birodalmának benső ellenmondásait. A szelídség tehát reális meliorizmussal gyógyít. Befelénézésre késztet, fölfedezésre, a szunnyadó jóságcsirák aktualizálására ihlet. Rámutat az elcsökevényesedett erőcsirák létezésére és inspirál a mozgósításukra! Tehát sohasem ítél, hanem itlt is követi a Hegyibeszéd utasításait, melyek egyenesen borzadnak attól, hogy valakire mindenestül rámondjam azt, hogy raka, azaz bolond. A jellem millió komponensét csak a szelídség látja meg. Hogy a jellem millió komponensei közül éppen a mínuszok törtek tettbe, ezt megsiratja, de hogy a plusok elevenedjenek meg, erre egyenesen kér, késztet, lelkesít, inspirál. A készülő jellemet tehát csak a szelídség látja a maga eleven valóságában: az. indulat megbélyegez, lehengerel, leront, pesszimizmussal telít. Az, hogy a jósághoz hatalmas erők kellenek, melyeket mind mozgósítanunk, nem pedig lehengerelnünk kell, csak a szelídség krédója. Az indulatnak és haragnak, még a legszentebbnek sincs sohasem krédója: neki csak ütései, lökései, taszításai vannak. Nem is lehetnek mások: hiszen abból az alaptévedésből indul ki, hogy egy-két ismételt gyarlóság már jogcím arra, hogy az egész jellem romlottságára következtessünk belőle. Pedig a jellem mindig in fieri-erők szerencsés, vagy szerencsétlen működtetése. Nem befejezettség, hanem lengés; nem mozdulatlanság, hanem mozgás; nem kristály, hanem folyamata az induló kristályosodásnak. A szelídség bűvös erő, amely meleg bizakodást csöppent a folyamatba, amikor újrakezdést, mikor új kezdőpontokat, mikor új munkalendüJetet sürget és így a kristályosodás folyamata sokkal nagyobb erővel és lendülettel indul. A szelídség éppen ezért perspektívákat nyit meg, különösen a fejlődő jellem előtt. Már pedig vezetőművész csak az lehet, aki a lendülő erő optimumára ihlet és távlatokat nyit a lemdülönek. Ha nincs erő, akkor a lendülés belső feszítője hiányzik; ha nincs perspektíva, akkor a cél sarkalló ereje a káravallott. Sem egyik, sem a másik esetben nem lehet indulás, mozgás, kitartó, boldog és boldogító menetelés. A szelídség tehát a vezető művészet stílusa, hangulata, madárdala. Sugárzó fényforrás, amely nélkül nincs sem életlehetőség, sem 19