Katolikus gimnázium, Miskolc, 1935

Azért lett, hogy stílusa legyen az igazi embeirvezetésnek. Boldogok a szelídek, mert ők bírják a földet: ami annyit jelent, hogy ez az erő­ből és határozottságból összefonakodott szelídség stílusa az ember­vezetésnek. Ez a stílus kell, hogy a vezetettek, a szabadságukat le­adottak boldogoknak érezzék magukat a vezetéken. Egy kis gerlebü­gás, füttyszó, virág, mosolygás abban a zordon fenségű őserdőben, a melyet az emberformálás palántahelyének ösmerünk. Ez az erőből és határozottságból fonakodott szelídség tehát stí­lusa az embervezetésnek. Sokan tudják róla azt az aggszót, hogy egy kanál mézzel több legyet foghatni, mint egy hordó ecettel. De mi többet is tudunk róla: Krisztus urunk egyenesen arra szólít fel, hogy tanuljunk tőle, mert ő szelíd és alázatos szívű. Ez a krisztusi szelídség krisztusi alapja az embervezetés művészetének: áthidalója annak a feszülő két ellenpólusnak, melyek egyik sarkában a szabad­ság, másikban a kényszer terpeszkedik. A szabadság ugyanis a féktelenség vérrokona, a tekintély pedig a kényszeré. A szabadság éltető erő addig, míg lényege egy görbe pillanat hatása alatt lázadássá nero alakul át. A tekintély is világ­fenntartó erő addig, amig lényegét egy sanda másodperc át nem gyúr­ja diktátori nyomássá. Nyílvánaló, hogy két saroknál két roppant feszültség, amely minden pillanatban robbanásokkal és kisülésekkel fenyeget. A szelídség áthidalja és közömbösíti ezeket a feszüléseket: a szabadságot felelősségérzettel oltja be, a tekintélyt öncéluságától és megalomániájától fosztja meg. A szabadságnak eszerint befelé néző szemeket ad, aí tekintélynek perspektívát varázsol a szeme elé. A szelídség határozott és mégis kesztyűs kézzel kezeli a bűnt: min­dig különböztet a bűn és a bűnöző személy között. Soha nem esik annyi jó ember hibájába, hogy t. i. a bűnt a személy organikus vele­járójának tartja és a bűn miatt a készülő jellem egész mivoltát bé­lyegzi meg. Nem így. A szelíd ember mindig világosan rámutat arra a benső ellenmondásra, mely a személy és bűnös cselekvése között fe­szül. A szelídség éppen azért, mert haragnak, gyűlöletnek és indula­tosságnak merő ellentété; egyenesen ezerszemű felfedező. Valaho­gyan állandó ihlettsége van arra, hogy minden bűnös cselekvés le­zajlása után egyenesen kutasson a bűnösben valamelyes jóság után! A szelídség igenis bírni akarja a földet, - ez a Krisztustól ráírott pri­vilégiuma ! — meg akarja nyerni az embert. Ezt pedig csak úgy te­heti, ha a jóság magkezdeményeit fedezi föl a bűnözőben és egy­szerű természetességgel mutatja meg neki, hogy szöges ellentét van a jellemében szunnyadó jóság-csirák, meg a bűne között. A bűne 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom