Katolikus gimnázium, Miskolc, 1934

Ilyen a nevelő munkája is, szinte Penelope vászna, amit ő sző, azt az élet szemeláttára felbontja. Természetesen idegek dolga, hogy ezt a szemlátomást történő bontást hogyan fogja fel: soha nem lankadó lekesedéssel, nyugalommal, ideges kirobbanással, vagy elkeseredéssel. És mivel ő is élő ember, ez a bontási, bomlási folyamat hatással van rá és a társadalom, főleg a szülői társadalom, ennek a hatásnak a megnyilvánulását látja csak, és nagy általánosságban ezen külsőségek szerint ítéli meg és minősíti, rendesen általánosítva. Hogy belül mi történik a nevelőben, a művésziélekben, azzal senki, vagy a legritkább esetben törődik valaki. Nehéz is megérteni, hiszen a megnyilvánulás — szidás vagy esetleg tettlegesség formájában — gyermekemet éri, akit nekem védnem kell. A nyáron egy esetnek voltam szemtanúja. Egy édesanya rakoncátlan, eleven kisfiát vezette a balatonfüredi országúton. Szombat volt, sok autó járt, és a kisfiú mindig a kocsik elé szaladt az anya állandó gyötrő aggodalmára. Egy fordulónál olyan szerencsétlen helyzet keletkezett, hogy a gyermek majdnem a kocsi alá került, és csak úgy menekült meg, hogy egy járókelő utolsó pillanatban a gyereket elrántotta. A kocsi tovább robogott, az anya pedig magánkívül verte gyerekét. A járókelők vették ki a kezéből ilyen szavakkal: „agyon kellene verni az ilyen anyát; nem való neki gyerek!" Én néztem és magunkra — nevelőkre — gondoltam: ilyen a mi sorsunk! Ki gondolt itt arra a kétségbeejtő félelemre, ami az anyából a tettlegességet kiváltotta? Ki gondolt itt arra, hogy az izgalom az anya s/ivében, idegeiben olyan kárt tett, ami életéből éveket vett el? Nem gondolják önök, hogy ezekre a járókelőkre hasonlítanak akkor, midőn otthon meghallgatva gyermekük szorgalomhiányt leplező, fegyelmetlenséget palástoló, a felelősséget magáról elhárító panaszos előadását a nevelő viselkedéséről, elfogultságukban a nevelőt gyermekeik előtt elítélik? Mert ha jól meggondolják a dolgot, mi is végső elemzésében az, ami önökben a szülői elfogultságot kiváltja? Vegyünk egy tipikus példát. Olyan szülőről van szó — mondjuk — aki napról-napra kihallgatja gyermekét. A gyermek szerinte is elkészülve jött iskolába. Itt a fizikából felszólították és a gyerek elégtelen osztályzatot kapott. Otthon elmondja a dolgot, a szülő száján hamarosan kiszalad az elítélő kifejezés. Hamarosan, meggondolás nélkül. Elfeledkezett arról, hogy esetleg figyelmetlenséget, fegyelmetlenséget, pongyolaságot kellett javítani, és minthogy a tanítás és nevelés elválaszthatatlanok egymástól, a nevelő ezt az eszközt használta. 18