Katolikus gimnázium, Miskolc, 1934

leéléséhez az érzések kincse; a társadalmi élet zavartalan leéléséhez az erők kincse kell. Kell, hogy fizikailag és szellemileg erős legyek, hogy bírjam a harcot, mely bár nem látszik annak, óh, nagyon is az; de kell, hogy ehhez a harchoz szükséges erőmet érzéseim tárházából merítsem. Én tudom, hogy ebben a harcban az esik el idő előtt, nem meghalást értek, hanem szórói-szóra elesettséget, aki, bár fizikailag erős volt, de lélekben gyenge, vagy lelkileg erős, de gyenge szervezete az izgalmas harcban idő előtt összeroppant. Ez az, amit a rómaiak „Mens sana in corpore sano"-nak mondottak: egészséges lélek, egész­séges testben. Ezt a két kincset kell tehát gyermekeimmel gyűjtetnem. Tudatosan, soha egy percre nem feledkezve meg róla. Talán ezt kelle­ne rávésetnem az amulettre, mit gyermekem nyakába akasztok, hogy mindig lássam, ha ölelem, ha fürdetem, ha szidom. Ne ő lássa, én lás­sam, én, a szülő, kinek faragnom, gyúrnom kell gyermekem lelkét, tes­tét, alkalmassá tenni a nagy harcra, mit életnek nevezünk, megtaní­tani, hogyan kell boldognak lennie, mit léleknek nevezünk. Ez az értekezés túlságosan hosszúra nyúlna, ha én most fel akar­nám sorakoztatni az érzéseket és az erőket. Az intelligens szülő úgyis tudja, hiszen tanulta Kölcsey Parainézisét. Jól tudja, hogy már a böl­csőben összetéteti kis magzatja kacsóit és alig hogy ki tudja mondani a papát, mamát, megtanítja azokra a szavakra, melyek Istent viszik a kis szívbe. Ezt a magot öntözgeti, hogy terebélyes fává nőjjön az ifjú, majd a férfiszívben, hogy alatta az élet vihara elől menedéket keressen, de necsak keressen, hanem találjon is. Hogy ne hányko­lódjék, mint a kormányatört hajó. Érzi, hogy ennek az Istennek pa­rancsát is bele kell vésnie a kis szívbe: „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!", így tanítván meg a szép önzésre és a becsületes altru­izmusra, hogy ne legyen megértő testvérek nélkül sem jóban, sem rosszban. Hogy lássa meg önmagában mi az: „embernek lenni." Látja, hogy a társtalanság, elhagyatottság békétlenséget, boldogtalanságot szül, de a szeretet csak a hasonló nyelvűek, szokásúak, erkölcsűek kö­zött találja meg: így fejlesztvén gyermeke szívében a család, a haza iránti érzést, mely nem csak abból áll, hogy attól csak javakat, jogo­kat várjunk, hanem tegyünk is érte erőnk szerint. Az édesanya mond először tündérmeséket a fejlődő emberkének, a szerető gondos apa adja az első könyvet a kezébe, ő viszi először útra, ő magyaráz, nyito­gatja szívét, eszét, hogy tudjon örülni Isten legszebb templomának, a természetnek, de lássa meg és örülni tudjon a műremekeknek is. Ag­gódó gonddal öltözteti az édesanya kislánykáját, büszke szeretettel kis fiát, hogy tessenek, hogy egészségesen ' keljen ki szívükben annak 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom