Katolikus gimnázium, Miskolc, 1932

15 menyeknek ez a termelője? Kevesen. De igaz, ha van haladása a boldogtalan emberiségnek, ha van reménysége jobb világnak, akkor a Hagia Sophiás nyugalom irányában kell eleresztenünk a hajókáinkat. Hadd evezzenek a nagystílüek a. nagyvizeken. A pedagógia királyi mestersége és művészete ezeken a csöndes viaekemi zajtalanul haliad és hívja a szülőtársadalmat erre a pepecselőinek látszó, de. igazán jövőépítő munkásságra. Fiaink nevelése függvénye annak, amit a szülőársadalomról mondottunk. Nyilvánvtó, hogy komoly és mély vallásosság- volt nem annyira jelszavunk, mint inkább szent törekvésünk. Csakhogy tanár, szülő és tanítvány egyaránt nagyot tévedhet, ha a vallásosság külsőségeit benső élmény nélkül minősíti vallásosságnak. A jozefinista közömbösségből megébredt vallásos renaissance túlságos egyszerűnek képzelte a mélységes vallásosság élettéfakasztását. Azt hitte, elegendő a templomtalanokat templomosítani, a gyónni nem akarókat gyónásra bírini, azi embereket vallásos egyesületekbe tömöríteni. Most látjuk valamennyiem, hogy templomozóink között mennyi a szószátyár, az akarnok, a keményszívű, a keigyetlen, a gőgös, a felületes, az iparlovag, a szerencsehajhász, a megbízhatatlan, a szó njem tartó, a fölfelé mézes, lefelé érdes, a hanyag, a mercannárius. Megannyi torz tipusa ez a csak kültöben élő vallásosságnak. Persze a radikális hajlamúak, az orruknál továhb látni nem akaró örökifjak ebből azt a szerencsétlen következtetést vonták le, hogy ime, látjátok, milyenek a templomozók, tehát minek a templom. Pedig a templom arra való, hogy ,benne tanuljuk meg a mélységes, a krisztusi vallásosság alapénzületét: az alázatosságot. Gőg nélkül, fitogtatás nélkül igyekeztünk ennélfogva gyakorolni és nemesíteni a mesterségünket. Igyekeztünk arra, hogy megérezze a nagy tömeg, hogy vallásos érzületünk, külső cselekedeteink bensőséges lelket követelnek tőlünk. Igyekeztünk megéreztetni, ihoigy örök emberi gyarlóság, hogy abban bizakodunk, amine egészen ráadjuk a fejünket. Egyesületeink, bármilyen szépek legyenek is önmagukban, éppen azzal, hogy többen vitézkedünk bennük, könnyen arra csábítanak bennünket, hogy az eggyé vált emberi erősségbe vessük a bizalmunkat az Isten helyett. Ebből származik az a közismert tragikus tény, hogy a megalakult egyesületek a buzgalom első lendületén túl jutva, nagyon könnyen ellaposodnak és programtalanokká válnak. Ezt a szomorú tényt mi is észleltük, csak úgy, mint annyi más és legalább is kerestük komolyan, mik lehetnek ennek a sajnálatos ténynek a mélyenjáró okai. A „magyar szalmaláng" útszéli frázisánál nem állhattunk meg, mert hihetetlen, hogy az Isten egyes nemzeteket szalmalángnak, másokat gyertyánfaparázsnak teremtett volna. Akit gyertyánfaparázzsá tüzesített az idő, az,valamikor bizonyosan szalmaláng is volt és szakmáját bizonyosan pozdorjává zúzta, földbetemette, mogrothasztotta, megáztatta, elkeverte és elmállasztotta az édes anyaföldbe, hogy gyertyánfa nőjjön belőle. Ó