Katolikus gimnázium, Miskolc, 1930

10 hozta a maga üzeneteit. A fizikai életfogalom csak parciális életfogalom. Az örökkévalóságig kitágult életfogalom a totális életfogalom, mert az emberéletnek a halhatatlanság a főigénye: ezt pedzi a história, amikor mindent meg akar örökíteni, hogy el ne múljék semmi, ezt a természettudomány, mikor örök, el nem vesző energiákról szól, ezt a filozófia, mikor az embertársadalmak örök törekvéseiről, örök igazságkeresésről hullat a tudatunkba magvakat, ezt a statisztika, mikor a fölöttünk és törekvéseink fölött álló nagy számok törvényszerűségével akar vigasztalni, vagy rémíteni bennünket. De mindez csak megsejtése annak, hogy a parciális élet csak fél, csak darab és ennek a mélyen látott parciális életnek minden tartószála és tartógerendája a totális életből való. Hogy pedig milyen a totális, vagyis az örökkévalóságra lendülő, érte működő, benne kiegészülő élet, arról Krisztus adott nekünk nem sejtéseket, hanem örökértékű pozitív üzeneteket. Nyilvánvaló eszerint, hogy mélységes vallásos meggyőződés nélkül, vagyis az élet teljességébe való őszinte és mély belékapcsolódás nélkül nem lehet senkit a szargasszóból gyökeresen kilendíteni, vagyis megrendíteni. A rendülések abból a mély meglátásból és ihletből származnak, hogy a parciális élet apró, piszlicsár kis tettecskéi nagyon gyakran elzárnak bennünket a totális élet fönséges propyleumaitól. Megrendíteni a nevelendőt annyi, mint bevárni, sürgetni, közelebb hozni a nagy perceket, a nagyszerű pillanatokat, mikor a nevelendő a parciális és totális élet tragikus ellenmondásaira ímed, megrázkódik ezektől az ellenmondásoktól és öntevékenységgel készül minden erejével kiküszöbölni ezeket az ellenmondásokat. — De éppen azért a nevelésben s a lelkiismeret finomításában nincsen quantité negligéable; nincs semmi, amit tömegesen, brachialiter lehetne elintézni; nincs semmi, amit uniformizálni lehetne, mert brachium, uniformizálás és tömegkezelés soha nem hozzák közelébb a nevelendőket a megrendülés nagy pillanataihoz. — Amíg tömegkezelés lesz ,szükség van a brachiumra, az uniformizálásra, a szublimált „tizedelésre", különösen azért, mert széjjelbomlania nem szabad és nem lehet a tömegnek kezünk között. De itt most nem arról esik a szó. Hanem arról, hogy sem a brachium, sem a nevelendőknek kiadott rendelet-garmadák, sem az uniformizálás a lelkiismeretnevelésnek nem eszközei. Szükségesek, hogy külső rend legyen, de nem azok a magasságból származó harmatcseppek, melyek rászóródnak a szívre, hogy megnyissák a totális élet örök igazságai számára és megrendüléseket létesítsenek. Ezt jól és világosan kell látnunk, hogy lelkiismereteket nevelhessünk és finomíthassunk. Nevezetesen az a feladatunk, hogy abban a temérdek kicsiségben és aprólékosságban, melyek a nevelendő életét kitöltik, soha ne lássunk zavarosan. Nem hanyagolhatunk el semmit és senkit. Nagy tévedése a pedagógusnak, ha a kicsiségek és aprólékosságok birodalmában nem lát világosan: ha ott is erkölcsi vétségeket