Katolikus gimnázium, Miskolc, 1930

11 szimatol, ahol nem azok vannak, hanem a testnek és vérnek csak apró bakugrásai. Ezek a fizikai világ rendjében a nagy tömeg együttélése miatt lehetnek ugyan reánk, nevelőkre kellemetlenek, de egyébként nem a parciális és totális élet pozitív ellenmondásai, azaz nem bűnök. Semmi köze a lelkiismeret nevelődésének ezen a fokán lármának, a kiabálásnak, az órák előtti rendetlenkedésnek a bűnhöz. Semmi közük általában a bűnhöz ezeknek az eredménykockáztató kilengéseknek sem, amelyeket figyelmetlenség, fészkelődés, csendzavarás néven szoktunk elkönyvelni a nebulók rovására. Ezek a kilengések vagy az ildomtalanság, vagy az úri modor, vagy a társadalmi fellépés ellen elkövetett botlások és jaj nekünk, ha világosan nem látván, összezavarjuk ezeket az apró-cseprő, bosszantó és társas együttélésben tűrhetetlen modortalanságokat a lelkiismeretbeli terhek erkölcsi minusaival. Pedig sok nevelő ezt megteszi és így végzetes zavart támaszt a nevelendő lelkiismeretében bűn és ildomtalanság között. Az erkölcsi magaviselet „jegyeinek" összefüggésbe kerülése azokkal a bizonyos bárdolatlanságokkal azért halálosan szerencsétlen ügy, mert végzetes felfordulása a válandó ember lelkiismeretének: érzi a nevelendő, hogy nincs az a tízparancsolat, amely tiltaná, hogy mosolyogjak, hogy fecsegjek, hogy tréfáljak, hogy meglökdössem a burjánzó élet telített pillanataiban a szomszédaimat, mert ha ez tilalmas volna, akkor az ember 4—15 éves koráig valóban pogányságra volna predestinálva. De hát tűrjük eszerint ezeket az ildomtalanságokat és bárdolatlanságokat? Szó sincs róla. Nem szabad őket tűrnünk, már csak azért sem, mert hiszen a társadalmi konvenciók mind megannyi parancsolatai a társadalmi életnek. Nélkülük társadalmi élet zavartalan és emberséges folyása nem képzelhető. Mivel pedig az iskola is igazi társadalmi élet, azért ennek is megvannak a konvenciói és az az úri illem és úri magaviselet, ha valaki megtartja az úri illemnek ezeket a konvencionális „törvényeit", helyesebben szabályait. — Ifjúságunk nevelése valóban igen hiányos ezen a téren. Nincs neki illemkódeksze, amelyre pedig igen nagy szüksége volna, különösen a mai világban, amikor e démokratikus erőkifejtések korában éppenséggel nem homogén illemtudású tömeg árasztja el az iskolát. — A katonaság jól tudja, hogy az úri modor aprólékos szabályainak pontos ismerete és beidegzett begyakorlása nélkül félszeg és esetlen az élet, ezért ad külön oktatást ezekből a paragrafusokból is. Nekünk, fájdalom, nincsen ilyen iskolai illemkódekszünk. Pedig éppen a lelkiismeret helyes nevelése és irányítása, no meg a társadalmi életbe való bevezetés szükséges volta parancsolóan megszabják, hogy legyen ilyen illemkódekszünk. A lármázás, fészkelődések, fecsegések, botlások és egyéb protuberáns, vagy ideges életmegnyilatkozások nem az erkölcsi, hanem az illemkódeksz keretébe valók. Micsoda lehetetlen lelkiismereti összezavarodás támad