Katolikus gimnázium, Miskolc, 1928

4 élet zordon imperatívusairól mit sem sejtő limonádés cirógatással próbái szerencsét ott, ahol csak Kraft ohne Trotz és Weichheit ohne Schwáche lehet a jelszó. — Gaal Mózes ennélfogva kettős álomország legnemesebb álmodója volt: írásaiban charaktereket, fiúkat, lányokat, válandó, vagy kifejlett em­bereket lát, intézeteiben pedig szemtől szembe találkozik azokkal a kérdések­kel, „akiket" a legnagyobb poéta, az Élet dobott a világba, akiket gyermek­nek nevezünk, s akiket egy mérhetetlen óvatosságot és mérhetetlen köteles­ségtudást, nemkülönben mérhetetlen okos szeretetet követelő hivatás, a ta­nári tölt meg tudománnyal, hittel, életörömmel és munkaszeretettel. Mint­hogy pedig a gyermek is, a tanár is emberek és könnyen esnek bele a durva­ság, az egyoldalúság, a cinizmus veszedelmeibe, mikor a tartozik-követel rovat adatait óráról órára töltögetik egymás mellett, ezért minden iskolának nagy szüksége van arra az átható értelemre, arra a mély emberismerőre, arra a léleklátó valakire, aki a szakátadás és a szakszámonkérés keserű pil­lanataiban is összedobbantat egy öreg, már kopakodó szívet a fiatallal, a még mindenütt csak merészkedővel, rugaszkodóval: tanárét a diákjáéval... A már kopni kezdő szív savanyúságát és ingerlékenységét a bölcs humor-nak egy-egy nagyszerű, a közönséges szellemességnél jóval mélyebbről fakadó clair-obscurjével édesíti rendre, a még mindenütt csak támadni akaró, er­délyi szólás szerint „bütürmesz" ifjúszív ficánkolását pedig roppant erővel és határozottsággal, a szeretet megvonásával iparkodik rendes ritmusúvá visszavarázsolni. Kettős álomvilágban élt hát Mózsi bácsi egy egész életen át: az irodalomban, ahol költői alakjait látta és a pedagógiáéban, ahol az emberiség legnagyobb és örökkévaló álmát, a szeretet birodalmát akarta va­'lóra váltani. Igen, igen. Ő volt az első magyar igazgató, aki az iskoláról nem mint sédák és ukázok helyéről, hanem mint a szeretet és melegség gyönyörű birodalmáról álmodott. Ő volt az első, aki nem sokat bízott a Herbart, Ziller, Stoys — könyvbölcseségében, nem azért, mintha nem becsülte volna őket és írásaikat nagyra, hanem azért, mert az élet könyvéből sokat olvasott, mert sokat és mélyen szeretett és azt tanulta meg, hogy a pedagógiában könyv­bölcseség sohasem pótolhatja az élet mélységeiből fakadó türelmes, mélyen­járó életbölcseséget. Igen, igen. Ő volt az első optimista magyar pedagógus, aki bízott benne, hogy a következetes, a kitartó, a mély és türelmes szeretet csudákat művel nemcsak a gyermeklélekben, hanem a felnőttek lelkében is. ... Mégis el kell tehát Őméltóságát búcsúztatnunk: mert valóban igaz, nem lesz többé része abban, hogy kedves iskoláit, az Ő elgondolása szerint a munka és szeretet forrólevegőjű műhelyeit sorra bejárhassa, növendékei sze­mébe belenézhessen és tanárai kezét elismerésképpen melegen megszorít­hassa ... ' Fájdalmas dolog nekünk is, hogy nem lesz fölöttünk élesen fig/elő szeme, pompásan distingváló erdélyi, székely elméje, mélységes emberisme-

Next

/
Oldalképek
Tartalom