Katolikus gimnázium, Miskolc, 1928

Gaal Mózes A magyar pedagógiai életnek egy magas állásba emelkedett, igen értékes, életbölcsességben gazdag, ember- és lélekismeretben szinte páratlan, ember- és gyermekszeretetben egyedül álló, író-müvészetben igen széleskörű és mély hatásokkal dolgozó, a gyakorlati pedagógiának úttörő és mégis szerény munkása vonul el az iskolaév végén a praktikus pedagógia küzdőteréről a jól megérdemelt „nyugalom"-ba. Gaal Mózes főigazgató úr itt hagyja a budapestvidéki tankerület vezérhelyét és elmegy minden költök álomországába, a független nyugalomba, melyben a „dal megfoganhat." Ennélfogva kár annyira búcsúztatnunk, mert velünk marad. Az az író, aki fiaink és leányaink szívét nyerte meg, s akinek jóságos arca történetei révén beleizzott a mi igazságkereső gyermekeink lelkébe: százszorosan boldog, ha megszabadul a hivatalnak olyan kötelességeitől, amelyekre az élet vaskényszerüsége következtében valóban szükség van, de amelyek megszabdalják röptében a sast. Ha tehát Mózsi bácsi megszabadítja magát a „hivatal" kategóriáitól, íme, nyugodtan és lelki frissességgel adja át magát a múzsájának, áramokat ébreszt ezer lélekben és boldogan élvezi a szeretetnek feléje áramlását abból a gyermeklélek-orchesztrából, melyet ő hangolt szimfóniává. Ilát nem ezt akarta? Nem ezt kereste? Nem ezért lett ezer és ezer gyermeknek nem is zordon és regulázó édesapja, hanem mesélő öregapja?... Csakhogy Gaal Mózes életében csudálatos valami történt: az ő „hivatal "-a nemcsak kategóriákat és röptegátló béklyókat rakott a mélységesen emberkereső és emberlátó gazda lelkére, hanem épen ő, Gaal Mózes volt az újabb magyar pedagógia generációjában az az ember, aki a gyermekben nem rabszolgát, a tanárban nem rabtartót látott, hanem embert, az örökkévalóságból szakadt és az örökkévalóságba néző embert hitt mind a kettőben. Egyik még csak fesledezik ugyan, de ezer szín és igéret harsog ki belőle azon alakító kéz nyomán, akit „tanár"-nak nevezünk; a másik kifejlettnek véli ugyan magát, de jaj neki, ha azt gondolja, hogy a „kifejlettsége" jogot ád neki arra, hogy megálljon, arra, hogy ítéleteinek tévedhetetlen voltában konokul megbízzék, hogy kezét irgalmatlan súlyossággal nehézkedtesse a tanítványai vállára, hogy összeroppantsa őket; de akkor is jaj neki, ha egy, az