Katolikus gimnázium, Miskolc, 1927

16 A szülők-kel részint személyesen, részint a szülői konferenciákon mentől sűrűbben óhajtottunk érintkezni. A szülők teljes érdeklődését akartuk megnyerni az iskola nevelő és tanító munkája iránt, ezért sokszor bekérettük őket. Nemcsak akkor, ha a Rt. szerint fegyelmi ügyekről értesítettük őket, hanem akkor is, ha a konferenciákon olyan defektusait állapítottuk meg egyikmásik növendéknek, amelyen csak ők tudnak segíteni. Ilyenkor kellő egyenességgel, de megfelelő tapintattal is eléjük tártuk a helyzetet, megvitattuk a családi körülményeket és legjobb tudásunk szerint adtunk emberséges tanácsokat. Soha nem éreztette a tanártestület a szülőkkel szemben csalatkozhatatlanságának fölényét és non-plus-ultra-bölcsességének kategorikus imperativusait, ezért, úgy láttuk, fokozódó bizalmat élvezett a szülők részéről, nem egy növendéknek igazi javára. Komolyan mérlegeltük az u. n. szülői elfogultság kérdését és úgy találtuk, ha ez a szemrehányás jogosult, viszont a másik szemrehányás; t. i. a tanári elfogultság sincsen reális alap nélkül és igyekeztünk arra, hogy abból kigyógyítsunk, ebből pedig kigyógyuljunk. Sok jó tanácsot kaptunk a szülőktől mi is. Különösen akkor, mikor a túlterhelés kérdését tettük megbeszélés tárgyává az egyik szülői konferencián, valóban épültünk rajta, mennyi lelemény lakik a szülői szeretetben; örvendettünk neki, hogy sok szülő megengedte, hogy családi szentélyének pedagógiai titkaiba belépillanthattunk és megláthattuk azt a megható pontosságot, gondosságot, fegyelmezettséget, rendet és körültekintő találékony szeretetet, amellyel gyermekeik sorát intézik. Ekkor láttuk, hogy mennyit tanulhat minden pedagógus a szülőtől s akkor győződtünk meg arról is, hogy a túlterhelés kérdését alapjában a szülők okos, az idő beosztására fiaikat megtanítani tudó szeretete bírja gyökeresen megoldani. Ez az okos szeretet ott vét legtöbbször, mikor túlságos sok mellékfoglalkozást enged meg a fiúknak összezsúfolva: zene, sport, nyelvek, mind egyszerre iktatódnak egy-egy kisfiúnak a programjába, felaprózva a délutánját úgy, hogy miatta a nebuló kénytelen lemondani az idő okos beosztásáról. Minthogy azonban az iskolában kirótt feladatokat csak az tudja megemészteni, aki a rendelkezésére álló időt valóban beosztja, nem csudálhatni, ha az agyonmellékelt fiú ott lazít a szorongató abroncson, ahol legkönnyebben teheti s ahol rája nézve legkiadósabb: az iskolai kötelességeken. Kérjük azért a szülőket,